Esküt tettek a szavazatszámlálók
Közélet

Esküt tettek a szavazatszámlálók

Az áprilisi országgyűlési választásra készülve kedd délután letette az esküt a halasi szavazatszámlálók első csoportja, a második csoport pedig szerda délután fogadja meg, hogy hűen betartja a szabályokat és munkájával a szolgálja a választás lebonyolítását.

A jelentkezők közül Halas képviselőtestülete a február végi tanácskozásán 90 tagot és 13 póttagot választott a feladatra. Közülük sokan „rutinosak” hiszen már több választáson is dolgoztak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai az eskütétel mellett egy képzésen is részt vesznek, hogy minden előírással tisztában legyenek. Közben elkészül a szavazólap mintapéldánya is. Jelenleg 13 jelölt neve szerepel rajta, de a választásig még lehet változás, például visszalépés esetén.

Halason 30 szavazókör várja majd a 22 ezer 885 választópolgárt. Két helyszínváltozás lesz az eddigiekhez képest tudtuk meg Komlósné Dr. Fekete Anikótól a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjétől. A MÁV Szaki helyett a II. Rákóczi Ferenc szakgimnáziumban, a Tó utcai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat épülete helyett pedig az Átlós utcai óvodában lehet leadni a szavazatokat.

A lakosságnak továbbra is lehetősége van az átjelentkezésekre, a Braille-írásos szavazósablon és a mozgóurnák igénylésére, a határon túliak regisztrációs kérelmének benyújtására és a külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelemre is.

fotók: Anda Péter