
Ezeken a helyeken tilos Halason tűzijátékot használni
Napok óta durrognak a petárdák a halasi utcákon, pedig ez elvileg tilos. Ennek ellenére karácsonytól lehetett olvasni lakossági jelzéseket erről a közösségi oldalakon. Szilveszter napján lehet használni tűzijátékot, pirotechnikai eszközöket este hat és reggel hat óra között, megfelelő biztonsági intézkedések mellett. Kiskunhalason egy rendelet szerint vannak olyan körzetek, ahol tilos minden ilyen tevékenység.
A Felsővárosból, a Kertvárosból is kapott szerkesztőségünk jelzéseket arról, hogy napok óta petárdáznak ismeretlenek. Volt olyan olvasónk, aki egy kisebbfajta tűzijátékot is látott. Petárdázni tilos minden időszakban, ez a tilalom vonatkozik az év utolsó napjára is. December 31-e 18 óra és január elseje 6 óra között lehet használni a pirotechnikai eszközöket, valamint a tűzijátékokat. Kiskunhalason, lakossági jelzések alapján és egy tavalyi eset miatt rendeletet hozott a képviselő-testület a városlakók nyugalma, biztonsága érdekében. A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről szóló önkormányzati döntés értelmében a telepszerű többszintes épületek 40 méteres körzetében tilos a 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték használata az év bármely szakában Kiskunhalason. Ilyen, a rendelet értelmében tiltott terület jelenleg
a Kuruc vitézek tere lakótelep,
a Kossuth – Vasút – Széchenyi – Állomás utcák által határolt terület,
a Schönfeld udvar,
a Sárkány – Avar – Kárpát – Bercsényi – Kossuth – Gimnázium utcák által határolt terület,
a Kossuth u. 15. társasház környezete,
a Köztársaság – Kossuth – Jósika utcák – Bethelen Gábor tér és Városháza utca által határolt terület,
az Esze Tamás lakótelep,
valamint a Mártírok útja - Karacs Teréz és Gárdonyi utcák és a Dong-ér menti út által határolt terület és az ott levő épületek 40 méteres környezete.
Aki vét a rendelkezés ellen, annak akár 100 ezer forintos büntetést kell fizetnie. Természetesen a jelzett körzeteken kívül sem árt az óvatosság, mértékletesség. Idén már két súlyos baleset történt az országban pirotechnikai eszközök nem megfelelő használata miatt. Vigyázzanak magukra, másokra és a házi kedvencekre is, erről itt írtunk. A rendőrség pedig egy tanúságos kisfilmet tett közzé a veszélyekről.