Ezt érdemes tudni az új ügyeletről
Ma délután 16 órától már az új helyen és az új szolgáltatóval látják el a felnőtt- és a gyermek háziorvosi ügyeletet. Halassal együtt hét település lakóinak kell most megtanulni a változásokat. Megváltoztak a régi telefonszámok is, a rendelés pedig a Nagy Szeder utcában működik.
A várostól egy esztendőre az Emergency Service Kft. kapta meg azt a feladatot, hogy szervezze meg Kiskunhalas és hat település (Balotaszállás, Harkakötöny, Kisszállás, Kunfehértó, Pirtó és Zsana) orvosi ügyeletét. A legfőbb tudnivaló, hogy ezen túl egy helyen, a kiskunhalasi Nagy Szeder István utcában, a Kertváros felé haladva, a strand téli bejáratának közelében, a volt orvosi rendelő épületében található meg a felnőtt és a gyermek ügyelet is.
A telefonszámok is megváltoztak, ezt nem árt otthon mindenkinek feljegyeznie. A gyermek ügyelet a 77/ 742-575-ös telefonszámon, míg a felnőtt ügyelet a 77/737-139-es telefonszámon érhető el. Az új helyen hétköznaponként már délután 4 órától várja a betegeket. Péntek 16 és hétfő reggel 7 óra között van rendelés, ünnepnapokon 24 órás a szolgálat. A felnőtt betegekhez, ha kell, kimegy gépkocsival az orvos, a beteg gyerekeket viszont továbbra is be kell vinni a rendelőbe.
Fehér Erika