
Farkas Dániel a Fidelitas megyei elnöke
Halasi elnöke és halasi alelnöke van a Fidelitas Bács-Kiskun megyei szervezetének. A tisztújító gyűlésnek városunk volt a helyszíne, ezen Farkas Dániel választották meg vezetőnek, a mandátuma két évre szól.
Kiskunhalason tartotta a Fidelitas Bács-Kiskun megyei szervezete tisztújító gyűlését. Ezen Farkas Dánielt választották meg elnöknek, míg az egyik alelnök a négytagú vezetésben a szintén halasi Lázár Péter lett. A mandátumok két évre szól. - Az egyik legfontosabb feladat, hogy új csoportokat hozzunk létre és az összes szervezetünket felkészítsük a jövő évi választásra. Folytatni szeretnénk a közösségi megmozdulásainkat, ilyenek voltak például az elmúlt években a szemétszedési akcióink. Rokonszenvet keltett a múltkori, humoros, fiatalos figyelemfelhívó, Ne szemetelj elnevezésű demonstrációnk, hasonlókat szervezünk majd a következő időszakban más ügyekben is - nyiltakozta a Halasmédiának Farkas Dániel. Az új elnök elmondta azt is, hogy a megyében elismerik a helyi Fidelitas kezdeményezéseit és az ifjúságot érintő városi intézkedéseket. Ilyen az ifjúsági koncepció, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, a városi diákönkormányzat, az ifjúsági kerekasztal, a hazahúzó, valamint otthonteremtési program.