Fazekas-előkarácsony az Adventi Főtéren (galéria)
Közélet

Fazekas-előkarácsony az Adventi Főtéren (galéria)

A -7 Celsius ellenére is szép számú közönség gyűlt össze hétfőn kora este az Adventi Főtéren. Ezúttal a Fazekas Mihály Általános Iskola diákjai, tanárai és a muzsikus szülők teremtettek előkarácsonyi hangulatot a dermesztő hidegben.

Tizenegyedik napjához érkezett az Adventi Főtér programsorozata. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. igyekszik minden délutánra, estére tartalommal megtölteni az ünnepváró hangulatot. Hétfőn kora este a Fazekas Mihály Általános Iskoláé volt a színpad, sőt a pódium előtti terület is. A havas környezethez illeszkedett a hőmérséklet is, talán az elmúlt másfél hét leghidegebb időszaka volt ez, ennek ellenére a közönség eljött és megnézte a programot.

Az iskola zenekara, amely egyébként Blues Boots néven egyre nagyobb népszerűségnek örvend a városban kezdte a műsort. Az együttesben tanárok, a diákok szülei kaptak helyet. Ezúttal az előkarácsonyi hangulat dominált a dalok kiválasztásában. A műsorba bekapcsolódtak természetesen a diákok is, akik addig a színpad előtt táncoltak az ismerős dallamokra. A program végét pedig az iskola énekkara, Horváth Márta tanárnő vezetésével tette még emlékezetesebbé. Az Adventi Főtér keddi programjában 17 órától a Gólyafészek Óvoda karácsonyi műsorát láthatják, majd 17.20 órától a Kis Szilaj Citerazenekar áll színpadra.