
Fehér Erika veheti át Kiskunhalas Város Sajtódíját
Kolléganőnk, a Halas Televízió egyik alapítója Fehér Erika veheti át idén Kiskunhalas Város Sajtódíját. A helyi médiumokban dolgozó szakemberek elismerését három évente ítélik oda. Erika a kezdetektől oszlopos tagja a HTV-nek, sokoldalúságát a média minden területén tudja kamatoztatni.
Döntés született arról, hogy ebben az évben Fehér Erika érdemelte ki Kiskunhalas Város Sajtódíját. Kolléganőnk a Halas Televízió egyik alapító tagja, az azóta eltelt időben oszlopos tagja a szerkesztőségnek. Az elmúlt közel három évtizedben a média minden területén kipróbálta magát. Korábban a nagysikerű Koktél Magazin felelős szerkesztője, műsorvezetője volt, de hírolvasóként is több ezer alkalommal köszöntötte nézőinket. Mostanság a Híradó és Kultúrkép felelős szerkesztője, utóbbinak a műsorvezetője is. Rendszeresen publikál a Halasmédia internetes portálján és a Halasi Tükör hetilapban is. Irigylésreméltó szorgalma és munkabírása van, munkáját mindig nagy lelkesedéssel végzi. Fehér Erika az elismerést március 15-én, a szabad sajtó napján vehette volna át, ám a járványhelyzet miatt ez június 4-re módosult.