Felavatták a járási hivatal új épületét (galéria)
Közélet

Felavatták a járási hivatal új épületét (galéria)

Mintegy 150 millió forintos beruházás keretében kap új épületet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunhalasi Járási Hivatala. A Szilády Áron utcában, a kormányablak melletti részt építették át és renoválták, ahol XXI. századi körülmények között dolgozhatnak a hivatalnokok és az ügyfeleket is otthonosabb környezetben fogadhatják. A nemzetiszínű szalagot Kovács Ernő kormánymegbízott és Bányai Gábor országgyűlési képviselő vágta át.

Régóta várták már a Kiskunhalasi Járási Hivatal munkatársai és ügyfelei, hogy méltó körülmények között végezhessék feladataikat, illetve intézhessék ügyes-bajos dolgaikat. Mostantól erre lehetőségük lesz, ugyanis pénteken délután ünnepélyes körülmények között avatták fel a hivatal új épületét.  A régi kisvárosháza épülete már nem felelt meg a kor követelményeinek. A Szilády Áron utcában, az egykori rendőrségi épület kormányablak melletti szárnyát építették át és renoválták. Kovács Ernő kormánymegbízott azt mondta, 150 millió forintos forrást fordítottak a munkálatokra, ennek 90 százalékát a kormányzat biztosította. Beszédében kiemelte, hogy jelentős segítséget kapott Bányai Gábor országgyűlési képviselőtől.

Bányai Gábor úgy fogalmazott, a ciklus végére sikerült olyan járási hivatalt megvalósítani, amelyre méltán lehetünk büszkék. Az első lépés volt 2015-ben a kormányablak létrehozása,  majd forrást kellett keresni a további felújításokra. Ebben kellett eljárni Kovács Zoltán államtitkárnál, akinél el kellett menni a végsőkig, mert jelentős fejlesztésről volt szó. A nemzetiszínű szalagot Kovács Ernő és Bányai Gábor vágta dr. Tallós Bálint járási hivatalvezető társaságában. Az avatót követően Fülöp Róbert polgármester is bejárta az új létesítményt. 

Tallós Bálinttól megtudtuk, hogy a költözés előkészítése már napok óta zajlik a hivatalban. A tervek szerint április második felében kerülhet át minden az új helyre, a pontos időpontokról a Halasmédia felületein keresztül tájékoztatják majd a lakosságot. (Részletek az esti híradóban.)