Felekezettől függetlenül, a család a legfontosabb
Közélet

Felekezettől függetlenül, a család a legfontosabb

Augusztus utolsó vasárnapján, csakúgy, mint az elmúlt több, mint egy évtizedben, most is egy kellemes hangulatú kulturális rendezvényre várták az érdeklődőket a kiskunhalasi zsinagóga udvarára. Zsidó-keresztény párbeszéd, fotókiállítás megnyitó, finom ebéd és egy koncert is várt a halasiakra a nap folyamán.

A megjelenteket vasárnap délelőtt 11 órakor Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte, aki elmesélte, milyen szörnyűségeken ment keresztül a kórházban töltött hónapok alatt, s miként segítette őt Isten a gyógyulási folyamatban.

- Igazi csoda történt velem. Ezt nem én mondom, hanem az ateista orvosok, akik engem kezeltek. Tüdő transzplantációm lett volna, de egyszer csak le kellett rólam venniük az életbentartó gépeket. A Jóisten megsegített engem, nem volt szükség műtétre, gyakorlatilag kaptam egy új, saját tüdőt. Előtte azonban voltak nagyon nehéz időszakaim. Kétszer is úgy összeomlott a szervezetem, hogy a halálból kellett visszahozniuk az orvosoknak. Az egyik ilyen alkalommal azt hallottam, hogy valaki szól hozzám. Azt mondta ez a gyönyörű hang: „Gábor, nagyon szeretünk Téged”. Azt is mondta, hogy elő van készítve odaát a helyem és sokan várják, hogy „átlépjek a küszöbön”. De kaptam egy olyan lehetőséget is, hogy még maradhatok, mert dolgom van itt, a Földön. És én ezt választottam – mondta az országgyűlési képviselő.

A köszöntőt követően dr. Róna Tamás főrabbi kapott szót, aki elmondta, ők is minden nap imádkoztak Bányai Gábor gyógyulásáért. A vallási vezető egy ajándékot is átnyújtott. Egy, névre szóló, gravírozott édességes dobozt hozott az országgyűlési képviselőnek.

A délelőtt egyik leginkább várt momentuma a zsidó-keresztény párbeszéd volt. Idén a család volt a fő témakör, erről osztották meg nézeteiket a meghívott egyházi képviselők. A beszélgetést Káposzta Lajos vezette.

- Alapból nagyon fontosnak tartom, hogy valahogy közelítsük a nézeteinket, felekezettől függetlenül. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy megtérítsük a másikat, hanem, hogy közösen találjunk meg igazi értékeket egy jó beszélgetés során. Én most szerzetesként vagyok itt, de családban születtem, családban nőttem fel, így nagyon jól tudom, milyen fontos mindenki számára az erős családi kötelék – árulta el Schneider Angelika szerzetesnővér.

Egy halasi Zsidó fesztiválról sem hiányozhatnak a finom falatok. Ezúttal a házigazdák kacsasülttel és párolt káposztával vendégelték meg az embereket a zsinagóga udvarán.

A finomságok után jöhetett egy kis kulturális csemege. Négy kiskunhalasi hobbifotós, Jákob Klára, Meszes Éva, Szabó Edina és Bánóczki Rita zsidósággal kapcsolatos fényképeiből nyílt meg egy tárlat. A fotók mellett Ritter Rebeka Aviva festményeit is megszemlélhették az érdeklődők.

A programsorozat zárásaként a szegedi Docpiano Band koncertjét hallgathatták meg a rendezvény résztvevői. A helyszínen készült felvételeinket a Halas Televízió hétfői HÍradójában láthatják.