
Felfrissülés a Hősök ligetében
Ivókutat ajándékozott a városnak a megye 54 településén szolgáltató Kiskunvíz Kft. A kutat a ligetben, a játszótér mellett alakították ki, minderre egy szemléletformáló pályázat keretében nyílt lehetőség. Az átadó ünnepségen Mátyus Zoltán a szolgáltató cég vezetője az ivóvízbázisok védelmére is felhívta a figyelmet.
Fülöp Róbert polgármester a kútavatón köszönetet mondott a Kiskunvíz munkatársainak, mint mondta, manapság szinte természetes, hogy egészséges ivóvíz folyik a csapokból. Ez annak köszönhető, hogy a cég munkatársai a háttérben, a nap 24 órájában láthatatlanul dolgoznak, csak így biztosítható ez a kényelem a fogyasztóknak. A városvezető külön köszönetét fejezte ki, hogy a cég odafigyel a pályázati lehetőségekre és így is gyarapítja a közösségeket.

A Kiskunvíz Kft. vezetője Mátyus Zoltán az ünnepségen hangsúlyozta, Magyarország még szerencsés helyzetben van, hiszen gazdag vízbázissal rendelkezik. Csak Kiskunhalason évente kétmillió köbméter víz fogy, nyolc kút és két víztorony van bekötve ebbe a rendszerbe, összesen 12300 vízbekötésen keresztül biztosítva a lakosság számára az éltető vizet.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ezer liter csapvíz árából mindössze 2 PET palackos vizet vehetünk. A palackok hatalmas környezeti terhelést is jelentenek. Éppen ezért fontos, hogy a pályázat keretében olyan rendezvényeket tartsanak, ahol a csapvíz fontosságára, a környezetvédelemre, a környezettudatosságra, a mélységi és felszíni vizek védelmére, valamint a csapadék- és szennyvízcsatornák használatának illemtanára is felhívják a fogyasztók figyelmét.

A kiskunhalasi eseményen elsőként óvodások ízlelhették meg az új kút vizét, a felnőttek pedig a víz és szennyvízkezeléssel kapcsolatos kérdőíveket tölthettek ki.