
Fellobbant a negyedik láng (galéria)
Advent utolsó vasárnapján a katolikus egyház imája szólt a Bethlen Gábor téren. Az ünneplőket Hozdik Zsolt kanonok köszöntötte, és ő gyújtotta meg a negyedik gyertyát a Zenepevilonnál lévő adventi koszorún.
Ünneplők sokasága töltötte meg a halasi főteret ma kora este, advent utolsó vasárnapján. A Szent József katolikus Általános Iskola pedagógusainak énekkara mellett az egyházközség tagjai zenével, verssel örvendeztették meg a jelenlévőket.

Hozdik Zsolt kanonok elmondta, adventi utolsó napjaihoz értünk, végre a karácsonyt ünnepelhetjük arra emlékezve, hogy a szabadító Isten emberré lett és közénk jött. Ezt a rendkívüli eseményt szinte alig tudjuk magunkba fogadni, várakozásainkat annyira meghaladja. A negyedik gyertya lángja az adventi koszorún a Megváltó közeledését, érkezését jelzi. Az ő jelenléte testvéri közösséget, barátságot teremtő jelenlét. Az egyházi vezető ennek a karácsonyi együttlétnek a reményében gyújtotta meg az utolsó gyertyát és kívánt áldott, békés karácsonyt minden embertársának.
