Felújítás volt a halasi bölcsődében (galéria)
Kihasználták a nyári szünetet a Városi Bölcsődében, több olyan felújítást is elvégeztek, amelyre szükség volt. Térkövezés, kerítésépítés, biztonságosabbá tett játszóhely és párakapu - ezek voltak a 4 millió forintos főbb elemei. Közben javában zajlik azoknak a bölcsiseknek a beszoktatása, akik idéntől iratkoztak be az intézménybe.
Szemmel láthatóan élvezik a gyerkőcök a megújult Városi Bölcsőde udvarát. A nyári szünet idején építőbrigádok dolgoztak az intézmény területén. Márton-Miskei Beáta, a bölcsőde vezetője érdeklődésünkre elmondta, a drótkerítés lecserélték, így nagyob biztonságban vannak a gyermekek, e mellett elkészült a térkövezés is. Ennek köszönhetően az egész udvart körbemotorozhatják a kicsik, akik ottjártunk idején is nagy kedvvel száguldoztak játékjárgányaikkal a körpályán. A játszóhelynél lévő gumialapot is lecserélték, valamint beszereztek egy párakaput, amely közkedvelt volt az augusztusi kánikula idején.
Javában zajlik a bölcsődei élet egyik legnehezebb időszaka, a beszoktatás. Márton-Miskei Beáta azt mondja, ilyenkor bizony még eltörik a mécses a kicsiknél, de fokozatosan megszokják az új közeget. - Szeretettel fogadjuk őket, amely megkönnyíti számukra az ittlétet - fogalmazott a vezetőnő. A felújításokat megtekitette Fülöp Róbert polgármester és Stírné Prikidánovics Tímea, az intézményt működtető KIGSZ vezetője is. Megtudtuk, hogy a beruházás 4 millió forintba került, ez önkormányzati és a bölcsőde saját forrásából valósították meg. Részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.