Felzárkóztatás - mások is átvennék a halasi példát
Az utcabizalmi és a szociális segítő hálózat munkája már jól ismert Halason. A város eredményeit látva az ország távolabbi tájairól is érdeklődnek a módszer iránt. Szabolcs, Borsod, Heves és Tolna megyéből, illetve hat Budapesti kerületből is érkeztek vendégek, hogy a halasi felzárkóztatási programmal ismerkedjenek. Kedden délelőtt a Tó utcai közösségi házban tartottak tájékoztatót az érdeklődőknek. Többen is elmondták, hogy szeretnék a településükön is bevezetni a halasi jó gyakorlatokat.
Az ország több pontjáról is érkeztek érdeklődők a Tó utcai Rostás László Cigány Közösségi Házban tartott tájékoztatóra. A tanácskozáson Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a vendégeket. 2018-ban a halasi lett a legjobb, legeredményesebb program és jelenleg is több önkormányzat érdeklődik iránta. – Amikor tavaly elnyertük ezt a címet vállaltuk, hogy minden önkormányzatnak elküldjük a programunkat, ez meg is történt, most pedig személyesen fogadtuk az érdeklődőket. Bács megyében már átvették a módszereinket és remélem még sok más település is így tesz. Sok ember sok munkája van az eredményeinkben. A sikerünk egyik legfontosabb kulcsa talán az, hogy akik részt vesznek ebben a munkában, azok szívvel-lélekkel csinálják – mondta Szűcs Csaba alpolgármester, aki részletesen is bemutatta a halasi módszereket az érdeklődőknek.
Mivel többnyire minden településen hasonlóak a problémák a halasi felzárkóztató program mindenhol meghozhatja az eredményeket. Csepel önkormányzati képviselője Balogh Ernő és az Egerből érkezett, a Szaláért Tevők Csoportjának tagja Pécsi Márton is arról beszéltek a Halasmédiának, hogy szeretnék ők is alkalmazni a nálunk már bevált módszereket.
A halasi tanácskozás az előadásokat követően a kérdések megválaszolásával és kötetlen beszélgetésekkel zárult.