Figyelem, mérgező kígyóuborka!
Közélet

Figyelem, mérgező kígyóuborka!

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Földművelésügyi Minisztérium amiatt, mert kígyóuborkából vett mintákban nem engedélyezett növényvédő szert mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szennyezett uborka kikerült a kereskedelembe is, ezért a kifogásolt tételeket visszahívják a forgalomból. A hatóanyag-maradékot tartalmazó kígyóuborka egy csongrádi őstermelőtől származott.

 
Émelygést, hányást és gyengeséget okozhat a kígyóuborkában mért hatóanyag-maradék, ha valaki "a szokásosnál jelentősen nagyobb mennyiséget” fogyaszt belőle – hívja fel a figyelmet a Nébih. A nagy dózisú fogyasztás után, rövid időn belül jelentkező tünetek azonban hamar megszűnnek, mert a hatóanyag gyorsan felszívódik, illetve 1-3 napon belül távozik a szervezetből és hosszú távú, egészségügyi károsodást nem okoz.
 
Normál fogyasztási szokásoknak megfelelő mennyiségben pedig tüneteket nem, vagy kis eséllyel idézhet elő. A Nébih ellenőrei az éves ellenőrzési terv szerint vizsgáltak egy Tolna megyei kiskereskedő raktárában vett kígyóuborka-mintákat. Az eddigi adatok szerint a kifogásolt termék egy csongrádi őstermelőtől egy szegedi telephelyű szövetkezet közvetítésével érkezett, és több zöldségeshez is szállítottak belőle.
 
Az országos főállatorvos azonnali vizsgálatot rendelt el, az érintett tételeket a kereskedelmi forgalomból visszahívják - közölte még pénteken a Nébih. A hivatal folyamatosan tájékoztat az érintett helyekről és egységekről, ahonnan a termék a vásárlókhoz kerülhetett. A laborvizsgálat a mintában határérték felett mutatta ki olyan rovarölőszer hatóanyagát - acefátot és metamidofoszt -, amely sem Magyarországon, sem más uniós tagállamban nem engedélyezett. Magzatkárosító, mutagén, génkárosító vagy karcinogén hatást nem figyeltek meg egyik hatóanyag esetében sem.
A fotó illusztráció