Figyelem! Útlezárás és aszfaltozás az 53-ason
Közélet

Figyelem! Útlezárás és aszfaltozás az 53-ason

A Kárpát utca felől zárva van a benzinkút melletti nagykereszteződés, mert aszfaltoznak. A zár várhatóan délután 2 óráig érvényben lesz. Az 53-as főút víztorony melletti szakaszon pedig egy sávon halad a forgalom, a közútkezelő irányítása mellett. Több mint 4400 négyzetméternyi új burkolatot terítenek le.

A múlt héten felmarták, most pedig aszfaltozzák az 53-as főút belterületi szakaszát a Sóstó mellett, illetve a Kárpát utcai kereszteződés közelében. E miatt a Kárpát utca felől be sem lehet hajtani a csomópontba, várhatóan délután 2 óráig. Közben terítik le az új burkolatot a víztorony előtti részen, ezért egy sávon, váltakozó irányban halad a forgalom, a közútkezelő irányítása mellett.

- Az 53-as számú főút Kiskunhalas belterületi részén, összesen 4424,68 négyzetméternyi területen (Sóstó melletti útszakaszon, a Dong-éri csatornánál, a Lidl bevásárlóközpont és a lámpás gyalogátkelőhely között) a burkolat erősen elhasználódott. A kopóréteg javítását végeztük marás-visszaaszfaltozásos technológiával. A múlt héten volt a felső aszfaltréteg eltávolítása, majd erre a hétre ütemeztük az új aszfaltburkolat beépítését. Az említett szakaszokon a burkolatmarás során kialakult szintkülönbség miatt 30 km/órás sebességcsökkentő forgalomkorlátozás volt érvényben. Az aszfaltozás szeptember 19-re és 20-ra terveztük, ezt követően kerül sor az útburkolati jelek felfestésére- tudtuk meg Kósa Veronikától, a Magyar Közút Zrt. megbízott kommunikációs osztályvezetőjétől.