Figyelem! Változott a forgalmi rend
Közélet

Figyelem! Változott a forgalmi rend

Ami eddig kétirányú volt, az már  egyirányú, ami eddig egyirányú volt, ott mostantól kétirányú lesz a közlekedés. Az Ady Endre utcában és a Kovács Pál téren is változott a forgalmi rend, nem megszokásból vezessenek!

Mint azt korábban jeleztük, a képviselő-testület több közlekedési változtatásról is döntött. Mostantól ezek életbe is léptek, a városházától kapott tájékoztatás szerint a szükséges táblákat kihelyezték, ahol pedig kellett, ott burkolati jelek is jelzik a módisítást. Az Ady Endre utca mostantól egyirányú lesz, mégpedig az Ősök tere felé. Nem engedélyezik a forgalommal szembeni kerékpáros közlekedést, mivel szűk keresztmetszetű szakaszról van szó. Ugyancsak figyelmesen kell közlekedni a Kovács Pál téren, amely eddig egyirányú volt. Most már lehetőség van arra, hogy a Gimnázium és a Vitéz utca felől is elérhető a Kovács Pál téren át a Székely utca. 

Hozzászólás (0)