
Fontos a szabályok betartása a madárinfluenza ellen
Mivel érkeznek a vadmadarak, az előírások betartására kérik az állattartókat. A térség tudja, mivel jár a betegség megjelenése – 2016-ban például Kiskunmajsán is megjelent a vírus. A betegség továbbra is veszélyt jelenthet a szárnyasokra, így be kell tartani az állattartó telepeken az óvintézkedéseket – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Hazánk – a 2016-2017-es nagy ívű járvány után – 2017 augusztusában nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását. A vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak. Szórványosan több európai országban is előfordultak megbetegedések az elmúlt években. Legutóbb Bulgáriából jelentettek eseteket – közölte a Nébih.
A telepek járványvédelmi minimumfeltételeit a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat tartalmazza. Az itt szereplő előírások betartása kulcsfontosságú a szabadtartású víziszárnyas-telepek járványügyi biztonságának emeléséhez. Az utasítás előírja többek között, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.
A felelős állattartói magatartás, és az előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.