Forgalmirend változás a Kossuth utcai parkolóban
Közélet

Forgalmirend változás a Kossuth utcai parkolóban

Ne megszokásból hajtsanak be a Kossuth utcán lévő parkolóba, megváltozott a forgalmi rend! A közlekedési szabályok módosítását a gyakran kialakuló balesetveszélyes helyzetek indokolták. Mostantól egy bejárat és kettő kijárat van a bíróság mögött található megállóhelynél.

Komlósné Dr. Fekete Anikó jegyző megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt hónapokban gyakran kaotikus állapotok jellemezték ezt a városközponti parkolót, az autósok többsége nem tartotta be az alapvető közlekedési szabályokat, emiatt született meg az a döntés, hogy módosítják az eddig megszokott forgalmi rendet.

A Kossuth utca felőli első felhajtó a bejárat, a másik kettő pedig kijáratként használható. A forgalmi rendet táblák jelzik ennek ellenére még most is vannak olyanok, akik nem veszik figyelembe ezt. Információink szerint a legforgalmasabb időszakokban az Önkormányzati Rendészet munkatársai is felügyelik majd a forgalmi rendet.