Görög Grand-Prix siker (galéria)
Közélet

Görög Grand-Prix siker (galéria)

Kilenc versenyszámot rendeztek a CSI 2* 43. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny záró napján, május 1-jén. Kiskunhalas Város Nagydíját (Grand Prix) a görög Angelos Touloupis (Lord Mexx) nyerte izgalmas összevetésben. Az újdonság, a korlátugratás záró magassága 185 cm-es akadályt jelentett, amelyen a 19 éves Plávecz Szabrina Aktus nevű lovával győzedelmeskedett. A helyi lovas szurkolóknak Füzér Gábor és King Cornet PGO bizonyított a Middle Tourban elért második helyezésével.

Az időjárás megint kegyeibe fogadta a CSI 2* 43. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyt, mert kellemes hőmérsékletben, derült idő volt. A vasárnapi kilenc versenyszámban 116 start történt. A legrangosabb versenyszámot, Kiskunhalas Város Nagydíját (Grand-Prix) a görög Angelos Touloupis Lord Mexx nyergében nyerte. A kör alappályáját hárman teljesítették hibátlanul, a görög és két magyar lova, ifj. Szabó Gábor (Chacrinue) és Czékus Zoltán (Carundy). A görög kezdett, méghozzá gyorsan és hibátlanul, ahogy azt első összevetőnek kell. A kétszeres magyar bajnok, ifj. Szabó Gábor másodikként startolt a végjátékban, de egy verőhiba becsúszott. Az utolsó összevető, 2021 egyéni felnőtt magyar bajnoka, Czékus Zoltán szép és hibátlan pályát ment, ám lassabb volt a hellén fiatalembernél.

A Grand-Prix győztes díjátadása

Angelos Touloupis nyilatkozata: „Először jártam Kiskunhalason. Nagyon örülök a sikernek. Gyors pályát mentem az összevetésben elsőként és bíztam abban, hogy hibáznak, vagy időben többet töltenek ellenfeleim a pályán. Bejött. Nagyon tetszik a létesítmény, remek volt a füves talaj. Azt sajnálom, hogy nem hoztam több lovat. Jövőre eljövök újra és bolgár társaimat is arra ösztönzöm, hogy jöjjenek el ide versenyezni.”

Plávecz Szabrina és Aktus 185 cm-es magasságon

Kiskunhalas Város 1968-ban alapított nagydíját az eredményhirdetésen, a verseny fővédnöke, Dr. Budai Gyula miniszteri biztos, Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke és Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere adták át.

A bandériumi elismerés egyik pillanata

Izgalmasnak és látványosnak bizonyult a korlátugratás (Six Bar) versenyszám. Az alappályát hatan vették hibátlanul, aztán emelték az akadálymagasságot. Az első összevetés után három lovas folytatta tovább a menetelést magasságemelést követően. Végül ketten maradtak versenyben, Fekete Antal Karolával és Plavecz Szabrina Aktussal. A 185 centiméteres magasságú gáttal végződött pályát végül Plavecz Szabrina hozta első helyen.

Gubicza Sarolt emeli magasba a győzelmi trófeát

Plavecz Szabrina nyilatkozata, aki pénteken és szombaton is számot nyert Aktussal: „Nagy kedvvel érkeztem Kiskunhalasra. Kis náthával küszködtem, de a lovaglás szeretete feledtette ezt a kellemetlenséget. Aktus nagyon jó ugróképességű ló és nagy kedvvel versenyzett ma ebben a különleges számban. Nagyon szép a környezet és remek volt a füves pálya felkészítettsége. Ezek után remélem a holnapi érettségi is összejön” - mondta a fiatal versenyző.

Füzér Gábor, a legeredményesebb halasi lovas

Egy másik fiatal lovas, Fésűs Gréta is szépen szerepelt Halason. Mindhárom nap megnyerte a CSI1* Vip Tour 110 cm-es versenyszámot. A ceglédi lovas egyik nagy célja volt Kiskunhalason versenyezni – mondta. „Régi vágyaim között szerepelt, hogy a halasi aréna zöld gyepén versenyezzek. Ez most teljesült. Nagy öröm volt ilyen nagy közönség előtt szerepelni, a lovaspark – számomra - legendás arénájában.  És hogy mind a három nap győzni tudtam, az nagy ajándék és jó előjel a Championátusra, ahol szeretnék az idén jól végezni.”

Fésűs Gréta a győztesnek járó lótakaróval lován

A legeredményesebb helyi érdekeltségű díjugrató Füzér Gábor volt. A Kiskunhalasi LTSE vezetője, edzője mindhárom napon dobogós helyezést ért el King Cornet PGO nevű lovával. A páros két ezüst és egy bronzérmes helyezést szerzett a hétvégén. Gábor vasárnap, a 130 cm-es Middle kör előtt nyilatkozott röviden. „Ebben a számban gyorsnak kell lenni. Ez dönt el mindent. Szóval nincs mese menni fogunk és a lovam jó formát mutat, tehát bízom a jó helyezésben.” Bejött, mert másodikak lettek.

Fugli Károly, a zsűri elnök

Fugli Károly, a zsűri elnöke így értékelt: „Egy nagyszerű díjugrató rendezvényen vagyunk túl. A kategóriának megfelelően színvonalas mezőny gyűlt össze Kiskunhalason. Külön ki kell emelnem a füves pálya talaját, amely rendkívül jó állapotban fogadta a versenyzőket. Magyarországon ez egyedülálló, ilyen minőségű füves talaj csak a legnagyobb nemzetközi pályákon található. Ez egyébként nagyon sok munkát igényel, de az itt dolgozó stáb ezt a folyamatosságot igénylő munkát kiválóan elvégzik, mint ahogy az egész rendezvény szerevezési hátterét.”

Pintér Tibor színművész énekel (fotó Szilágyi Pál Ferenc)

A nap során a versenyszámok mellett bemutatók színesítették a kiskunhalasi eseményt a szünetekben. Nagy sikert aratott a honvéd huszárok bemutatója és Pintér Tibor igazgató színművész vezetésével a Nemzeti Lovas Színház előadása. De két kitüntetésre is sor került. Az idén 25 éves Kiskunhalasi Lovasbandérium (a verseny rendezője) két tagját, dr. Hollósi Renátát és Kovács Tibort ismerték el bandériumért éremmel.

Gubicza Dorottya az akadály felett

A vasárnapi versenyszámok 1-3 helyezettjei az alábbiakban találhatók!

17.) CSI1* VIP TOUR 115 cm, versenyszám időre (22 induló)
1. Fésűs Gréta (HUN) HUNTER DADERO Z, 0 hp, 51,41 mp
2. Attilás Viktória SÁRGAMEGYE-S, 0 hp, 57,79 mp
3. Lutter Mercédesz  (HUN)MERFOL LA MER, 0 hp, 61,49 mp

18.) CSIP (póni) 110 cm, versenyszám időre (4 induló)
1. Gubicza Dorottya (HUN) QUINT VAN DE GROENHEUVEL, 0 hp, 54,40 mp
2. Csizmadia Csenge AISHA-AMIRA, 0 hp, 59,12 mp
3. Gubicza Sarolta (HUN) TORTUGA, 0 hp, 59,75 mp

Honvéd huszárok bemutatója

19.) CSI2* SMALL TOUR 125 cm, versenyszám időre (16 induló)
1. Babos Gréta (HUN) TIMPEX INKA, 0 hp, 60,85 mp
2. Krajnyák Fanni (HUN) QUATRO VAN DE STERHOEVE, 0 hp, 66,44 mp
3. Szuhai Rodrigo (HUN) MESSENGER ROUGE SZ, 0 hp, 70,87 mp

20.) CSI Ch-A 120 cm, versenyszám időre, egyszeri összevetéssel (8 induló)
1. Gubicza Sarolt (HUN) TINKY WINKY VAN'T LAERHOF Z, 0 hp, 66,29 mp
2. Szabó Larissza (HUN) AGROPOINT COLLEGANO, 4 hp, 65,05 mp        
3. Hegedűs Laura Lili (HUN) CLINTUS, 4 hp, 69,38 mp   

Kovács Henri és Queen of Zuccero

22.) CSI U25 130 cm, versenyszám időre, egyszeri összevetéssel (6 induló)
1. Szabó-Máriás Sára (HUN) MEDÁLL, öv. 0 hp, 34,92 mp
2. Lóki Szimonetta Zita (HUN) LABORC, öv. 4 hp, 38,11 mp
3. Jennifer JARITZ (AUT) WS FBI, ap. 4 hp, 72,27 mp

23.) CSI2* SIX BAR korlátugratás versenyszám
1. Plavecz Szabrina, AKTUS Nyitott 3. öv. 4 hp    
2. Fekete Antal KAROLA 3. öv. 8 hp    
3. Szuhai Gyula CORNET 2. öv. 4 hp

Zoran Jovanovic ünnepli győzelmét

24.) CSI2* Grand Prix 145 cm, versenyszám időre, egyszeri összevetéssel (18 induló)
1. Angelos TOULOUPIS (GRE) LORD MEXX, öv.  0 hp, 40,29 mp
2. Czékus Zoltán (HUN) CARUNDY, öv. 0 hp, 42,09 mp
3. ifj. Szabó Gábor CHACRINUE, öv. 4 hp, 40,55 mp

21.) CSI2* MIDDLE TOUR 130 cm versenyszám csak időre
1. Zoran JOVANOVIC (SRB) STRAORDINARIA 67,82 mp, 0 hp
2. Füzér Gábor (HUN) KING CORNET PGO, 69,92 mp, 0 hp
3. Bohák-Debreczeni Éva (HUN) CORTEZ, 71,41 mp, 0 hp

Szabó-Máriás Sára az eredményhirdetésen

25.) CSIYH 125-130 cm, versenyszám időre (16 induló)

1. Kovács Henri (HUN) QUEEN OF ZUCCERO (6 éves ló), 0 hp, 66,48 mp
2. ifj. Szabó Gábor (HUN) XIXO BORGIA (7 éves ló), 0 hp, 67,83 mp
3. Angelos TOULOUPIS (GRE) KANNANDILLO (6 éves ló), 0 hp, 67,89 mp

A teljes eredménylista ide kattintva található!

Szöveg: Kovács Iván, a nem logozott képeket Katusné Gudmon Kata készítette.