Gyerekek, a városi Mikulás napot ki ne hagyjátok!
Közélet

Gyerekek, a városi Mikulás napot ki ne hagyjátok!

Izgalmas programok várják a legkisebbeket december 6-án délután félnégytől Kiskunhalason a Városháza Díszudvarban. Egy nap, ami a gyerekekről, a szeretetről, a meglepetésekről szól majd. Ez pedig a városi Mikulás nap. Ezen a rendezvényen mutatkozik be - a nagyközönség számára is igénybe vehető módon - a korábban már hírportálunkon bemutatott városi kisvasút, népszerűbb nevén a Dottó. A rendezvényen történő részvétel ingyenes.

December 6-a, ahogy a legtöbb keresztény kultúra hagyományait követő ország településein, úgy Kiskunhalason is a Mikulásról, a gyermekeknek szóló műsorokról szól. Városunkban délután félnégytől indulnak a programok a Városháza Díszudvarban, ahová a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. szervező munkatársai várják a Mikulással együtt az érdeklődőket.

A műsorok a Pöttyös Bögre zenekar koncertjével kezdődnek. A Városháza díszudvar, Hősök tere felőli bejárata előtti útszakaszon áll majd a Dottó (városi kisvasút), amely meghatározott időnként, délután félnégytől este hét óráig kisebb városközponti körútra viszi az érdeklődőket. A kisvasút belső hangszóróin adventi dallamok hallhatók majd. Az udvarban 18 órától a Lóca együttes Mikulás váró koncertjét élvezheti a közönség. A díszudvarban folyó programok, a kisvasút igénybevétele térítés menetes lesz a látogatóknak.