
Közélet
Gyors megoldás a Sóstó vízutánpótlására
Mint ismeretes drasztikusan lecsökkent a Sóstó vízszintje. Döme Gábor világbajnok sporthorgász és Jáger Szabolcs a Sóstó Sporthorgász Egyesület vezetője egy internetes élő bejelentkezés során hívta fel erre a figyelmet. A tó közepén állva, alig 15-20 centiméteres vízben kértek azonnali segítséget. Információink szerint a mai napon történt egy helyszíni bejárás melyen részt vett Fülöp Róbert polgármester, ott voltak az illetékes katasztrófavédelmi és vízügyi szakemberek is. Van ideiglenes megoldás is.
A kialakult helyzettel kapcsolatban tájékoztatták Bányai Gábor országgyűlési képviselőt és a közbenjárását kérték. Az időközben elvégzett vízügyi vizsgálat szerint a halak egészségesek, valamint megfelelő a víz oxigénellátottsága. A szakember szerint azonnali, 20-30 centiméternyi vízutánpótlásra lenne szükség. Farkas Dániel a polgármesteri hivatal kabinetvezetője megkeresésünkre elmondta, az azonnali megoldást a Dong-éri, csatornából történő vízátemelés jelenti, erre rövid időn belül sor kerülhet. Az illetékes vízügyi igazgatóság bevonásával egy újabb ütemben további vízutánpótlás történhet majd. Részletesebb tájékoztatást későbbre ígértek a szakemberek