Halas folytatná a Roma lányos programot
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakemberei jártak szerdán Halason. A városházán tárgyaltak, arra voltak kíváncsiak, melyek a Roma lányos program helyi tapasztalatai. Korábban nem volt ilyen program, – két éve indult az első - így a folytatáshoz fontosak a visszajelzések. Halas bízik abban, hogy lehetőséget kap a következő, immár két éves programra is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumából a helyettes államtitkárság főosztályvezetője és kollégája érdeklődtek a roma lányos program helyi tapasztalatairól. Több helyre is ellátogatnak és kíváncsiak voltak a halasiak véleményére is. A vendégeket a városházán Szűcs Csaba alpolgármester, valamint a helyi program vezetője, szaktanácsadója és egyik mentora fogadta.
Az újszerű programnak most épp a második üteme folyik. Jók a halasi visszajelzések. A mentori foglalkozásokat gyorsan megkedvelték a programba bevont roma lányok. 16 fővel indultak. Kezdetben többen húzódoztak a foglalkozásoktól, de pár hét múlva már volt szülő, aki kérte, hogy ha lesz még lehetőség vegyék be az ő gyermekét is.
A lányokkal naponta foglalkozó szakemberek is azt mondják, sokat jelentenek az együtt töltött hónapok, az iskola utáni foglalkozások. A legszembetűnőbb változás a lányoknál, hogy a foglalkozásokon megnyílnak, bátrabbak lesznek és lesznek terveik, céljaik – nyilatkozta Simon Ilona szaktanácsadó.
A roma lányos program egyik fő célja az, hogy a fiatalok ne hagyják ott idő előtt az iskolát, ne menjenek el szinte még gyermekként szülni, szerezzenek végzettséget, vagy szakmát, és tanulják meg összeegyeztetni a munkát a családdal.
Halas bízik abban, hogy részt vehet a folytatásban is. Ez egy hosszabb távú, 2 éves program lenne. Amint kiírják a pályázatot – várhatóan még március végén - a város jelentkezik rá. Ha nyer Halas, akár már szeptemberben elindulhatna a két éves program. Ami még eredményesebb lehet, hiszen így tovább lehetne segíteni a fiatalokat. A mentorokkal az első programot befejezett lányok is a mai napig tartják a kapcsolatot, csak már barátként – mesélte Szűcs Csaba alpolgármester.
(További részletek a Halas Tv szerdai híradójában.)