Halasi aranyérem a kalocsai főzőversenyen
Közélet

Halasi aranyérem a kalocsai főzőversenyen

Kalocsa egyedüliként az országban, abban a különleges helyzetben van, hogy két Hungarikummal is büszkélkedhet: a kalocsai fűszerpaprikával és a népművészettel. A település az idei évben már XXVIII. alkalommal rendezte meg a Kalocsai Paprikafesztivált és XXI. alkalommal a Paprikás Ételek Főzőversenyét, melyen most is voltak halasi versenyzők. A „Váris Diákok" fantázianevű csapat nem akármilyen eredménnyel zárta a napot.

A Mondovics József szakoktató által vezetett kiskunhalasi csapat évek óta visszatérő vendég a Paprikás Ételek Főzőversenyén. Ebben az évben göcsei babos káposztát készítettek, amit ízletes füstölt csülökkel tettek még egyedibbé.

A siker nem maradt el, a szakmai zsűri és az ételt kóstoló vendégek is pozitívan nyilatkoztak a halasiak főztjéről.

A délutáni eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy a Bőszény Dávid, Fenekes Gergő diákok és Mondovics József pedagógus alkotta csapat ifjúsági kategóriában aranyérmet kapott.

Hozzászólás (0)