Halasi mentők elismerése, köszönjük a munkájukat!
Közélet

Halasi mentők elismerése, köszönjük a munkájukat!

Május 10-én ünnepeljük a mentők napját. Ebből az alkalomból ismerték el egy regionális rendezvényen két kiskunhalasi mentő lelkiismeretes, áldozatkész munkáját. Az elismerést Domján István mentőápoló, valamit Kardos Krisztián mentőtechnikus vehette át.

Május 10-én a mentőket ünnepeljük. Az Önkéntes Mentőegyesület 1887. május 10-én alakult meg Budapesten Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. 1948-ban pedig ezen a napon jött létre az Országos Mentőszolgálat. Minden évben ennek kapcsán emlékeznek meg az első mentősökről, és köszönik meg mai utódaik munkáját.  A jeles alkalomból volt egy rendezvény a Dél-Alföldi regionális szervezet dolgozói számára. Ezen köszönetet mondtak mindenkinek, akik nap mint nap életeket mentenek, és elismerték a kiemelkedő teljesítményeket. A Kiskunhalasi Mentőállomásról Domján István mentőápoló, valamint Kardos Krisztián mentőtechnikus vehetett át elismerést.