Közélet
Halason a megyei közgyűlés
Első alkalommal ülésezett városunkban a Bács-Kiskun megyei közgyűlés. A városháza díszterme ideális helyszínt biztosított a tanácskozás megtartására. A képviselőket Fülöp Róbert polgármester köszöntötte, majd elkezdődhetett a tíz napirendi pont tárgyalása.
Több alkalommal volt már Hajóson, Baján a megyei közgyűlés tanácskozása, most van az első alkalom, hogy ennek Kiskunhalas lehet a házigazdája. A megyei döntéshozók egymás után érkeztek délelőtt tíz órára a városháza dísztermébe. Megtisztelte jelenlétével a közgyűlés munkáját Bányai Gábor országgyűlési képviselő is.
Rideg László elnök azt mondta, hogy a halasi ülés is azt bizonyítja, az önkormányzatnak nemcsak Kecskemét, hanem a megye többi települése is ugyanolyan fontos. A jövőben több helyszínen tartanak majd kihelyezett közgyűléseket.
Fülöp Róbert polgármester örömét fejezte ki, hogy Kiskunhalas lehet a házigazdája a mostani megbeszélésnek. A képviselőkre tíz napirendi pont megvitatása várt. Az érdeklődők soraiban ott volt Farkas Dániel és Szűcs Csaba alpolgármester, valamint Brassó Imre Harkakötöny polgármestere is. A témáról bővebben ma esti híradónkban láthatnak beszámolótó és a jövő szerdai Halasi Tükörben olvashatnak tudósítást. (Vannak még fotóink, kattintson!)
Jáger Levente