Halason is gyertyát gyújtottak
Közélet

Halason is gyertyát gyújtottak

Kiskunhalas is csatlakozott a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az volt a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.

Sokan részt vettek a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében az alsóvárosi római katolikus temető 11-es parcellájában tartott megemlékezésen, amelyet kedden tartottak a 100 évvel ezelőtt kitört első világháború kiskunhalasi, illetve az itt elhunyt áldozatainak sírjánál.

Célunk, hogy a „közös Európában együtt emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget – hangoztatta a megemlékezésen Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke. A résztvevők gyertyákat gyújtottak az áldozatok sírjánál és virágokat helyeztek el. Az eseményen diákok, magánszemélyek mellett a város közjogi méltóságai is jelen voltak.

Helyszínen készített fotóink IDE kattintva érhetők el.
 
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos