Halason járt a hadügyér
Közélet

Halason járt a hadügyér

A Halas TV vendége volt Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki kedden tett látogatást Kiskunhalason. A kormány tagjával rögzített exkluzív stúdióbeszélgetés során a szaktárca első embere szólt a halasi volt tüzérlaktanya eddigi sikertelen értékesítéséről is, amely szerint országos probléma, hasonló gondokkal küzdenek más volt honvédségi ingatlanok esetében is.

 
Hende Csaba a Tiszti Klubban tartott lakossági fórumot követően tett látogatást a Halas Televízió stúdiójában. A honvédelmi miniszter érdeklődéssel tekintette meg a televízió adáslebonyolító vezérlőjét, személyesen üdvözölte a szerkesztő és műszaki munkatársakat, elismerően szólt a tévéstúdióról.
 
hendelajos

A honvédelmi tárca vezetőjével nyolcperces exkluzív beszélgetést rögzített a városi televízió, amely szerda este kerül adásba, a Napi Mozaik keretében. Hende Csaba a szomszédságunkban, Ukrajnában zajló változásokkal kapcsolatosan arról beszélt, hogy a magyar kormány álláspontja megegyezik szövetségeseivel, az Európai Unió és a NATO álláspontjával.
 
 
hendenezi 
 
– Ukrajna szuverenitását, területi integritását helyre kell állítani. Magyar szempontból különlegesen fontos, hogy az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek helyzete, az ő jogaiknak a tiszteletben tartása, a Kárpátalján élő, több mint 200 ezres magyar közösség sorsáért felelősséget visel a magyar állam – jelentette ki Hende Csaba.
 
hendebe

A honvédelmi tárca első embere szólt a hazánkkal szövetséges országok légtérvédelmében való magyar közreműködésről. – Több olyan tagja van a NATO-nak, így Szlovénia, a balti államok: Észtország, Lettország és Litvánia, amelyek nem tartanak fenn, önálló légierőt, nem rendelkeznek olyan harci repülőkkel, amelyekkel el tudnák látni saját államuk légtérrendészeti feladatait. Még januárban született megállapodást Magyarország és az érintett országok között, hogy az idei évtől a Magyar Honvédség Grippen harci repülőgépekkel bekapcsolódik Szlovénia légterének a védelmébe, 2015-ben pedig négy hónapos időtartamra Észtország, Lettország és Litvánia légterét is a magyar légvédelem fogja felügyelni – mondta a miniszter.
 
 
hendeul

Hende Csaba a műsorvezető azon felvetését, mely szerint a közelmúltban felröppent hírek szerint a sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkodna a kormány, szó szerint kacsának minősítette. A honvédelmi miniszter leszögezte: nincs ilyen terv, nem volt és erre nem is kerülhet sor. – A hatályos törvények sem teszik lehetővé, vagyis nem lesz visszaállítva a sorkötelezettség – jelentette ki a politikus.

hendearc
 
A miniszter ugyanakkor a Magyar Honvédség legnagyobb képességfejlesztésének nevezte a rendszerváltás óta az Önkéntes Tartalékos Rendszer létrehozását. Valódi tartalommal töltötték meg az önkéntes rendszert, megalkották hozzá a szükséges jogi hátteret, illetve - ezzel párhuzamosan – már 2011 elejétől megkezdték a rendszer feltöltését is. Ez azért is nagy jelentőségű ügy, mert az azt megelőző 20 évben a honvédség elvesztette sok képességét a sorozatos leépítések, karcsúsítások miatt, így az Önkéntes Tartalékos Rendszer visszaadta a fejlesztés szó valódi jelentését.
 
hendevezer

Az önkéntes védelmi tartalékosok létszámát 2011 januárjára mintegy 2000 főre növelték. A fejlesztés újabb ütemeként 2012 elején megkezdődött az önkéntes műveleti tartalékosok toborzása, aminek eredményeként ma már több mint 3000 főnyi állománnyal rendelkeznek, így jelenleg a teljes önkéntes rendszerben már több mint 5000 ember szolgál. Egyre nagyobb számban csatlakoznak a fiatalok. A miniszter kitért arra is, hogy az eredményes toborzómunkának köszönhetően egyre nagyobb számban csatlakoznak a rendszerhez fiatalok, illetve egyetemisták, főiskolások is. Ma már a teljes struktúrában szolgálók 15 százalékát fiatal emberek teszik ki – fűzte hozzá.

A kiskunhalasi volt tüzérlaktanya hasznosítását olyan égető problémának nevezte honvédelmi miniszter, amely nem egyedi, hanem országos jelenség. – A Magyar Honvédség átalakítása következtében több helyen vannak és voltak feleslegessé vált ingatlanok. A halasi laktanyát is feleslegessé nyilvánították, ami egy olyan jogi eljárást jelent, amely során megkísérelték értékesíteni, de ez a törekvés a 2001-es nyári bezárása óta nem vezetett eredményre – mondta Hende Csaba.
 
hendeall
 
A szaktárca vezetője annak a reményének adott hangot, hogy Kiskunhalassal közösen sikerül mielőbb megoldást találni az ingatlancsoport nemzetgazdasági szempontból értelmes hasznosítására. – Egy évekkel ezelőtt készített ingatlanforgalmi szakvélemény szerint 322 millió forintot ér a halasi laktanya. Ha ismét akadna rá érdeklődő, az eltelt időre tekintettel újra kell értékeltetni, a hatályos jogszabályok pontosan megmondják, hogy milyen célokra adható át a kormány engedélyével, akár ingyen is, és melyek azok az esetek, amikor pénzért, de legalább a becsült értékért – fogalmazott a miniszter.

Kép, szöveg: Pozsgai Ákos