
Közélet
Hárman kapják meg a városi egészségügyi díjat
Zárt ülésen döntött a képviselő-testület arról, hogy idén ki kapja meg a Kiskunhalas Város Egészségügyéért-díjat. Fülöp Róbert polgármester a nyílt tanácskozás elején jelentette be, hogy ebben az évben hárman részesülnek majd az elismerésben.
A városi kitüntetések sorában csütörtökön kora délután a Kiskunhalas Város Egészségügyéért-díj odaítéléséről döntött a képviselő-testület. Ebben az elismerésben azok részesülhetnek, akik az egészségügy területén példamutatóan eredményes tevékenységet végeznek és munkájukkal, emberi magatartásukkal kivívták környezetük megbecsülését. Évente három kitüntetés adható, 2018-ban dr. Vancsura János főorvos, Blehó Rita gyógytornász és dr. Rácz-Nagy Ágnes vezető főorvos kapja meg az elismerést. A díjakat majd júliusban, a Semmelweis napi ünnepségen adják át.