
Közélet
Hárman vehetik át a városi pedagógus díjat
Néhány perccel ezelőtt, zárt ülésen döntött a halasi képviselő-testület, hogy idén ki részesül a Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjban. A határozat szerint hárman kapják meg a város elismerését.
A megfelelő elkőszítés és bizottsági véleményezét követően, a beérkezett javaslatok alapján tárgyalt a képviselő-testület az idei pedagógus elismerésekről. A Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjat 2019-ben is hárman vehetik át. Fülöp Róbert polgármester a nyilvánosság előtt hirdette ki a zárt ülésen hozott döntést. E szerint Tarné Sári Mária, a Szent József Katolikus Általános Iskola könyvtárosa, tanára; Nagy Czirok Lászlóné, a Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatónője; valamint Szabó Julianna, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatóhelyettese lesz a kitüntetett. Az ünnepélyes díjátadásra a Városi-Járási Pedagógusnapon kerül sor.