Hatvan évvel az érettségi után a Sziládyban (galéria)
Közélet

Hatvan évvel az érettségi után a Sziládyban (galéria)

A Szilády Áron Gimnázium 1962-ben végzett IV. A osztályának egykori diákjai hatvan esztendő elteltével néhány órára ismét felidézték a középiskolás éveiket.  Aki csak tehette, ott volt az egykori alma mater termében, ahol Sztachó Károly emlékezett meg azokról, akik már nem lehettek velük. 

Három gyertya égett egy réges-régi középiskolás tabló előtt szombaton délelőtt a Szilády Áron Református Gimnázium egyik tantermében. Az 1962-ben érettségizett IV. A osztály tagjai találkoztak, nosztalgiáztak és felidézték a több évtizedes történeteket. Békési Vince, Bicsérdy László, Boross Gyevi László, Csabai László, Dám Péter, Erdősi Tibor, Fekete József, Gáspár István, Gusztos Imre, Jánosi Ferenc Fülöp, Királykuti Balázs, Kocsis Vilmos, Kunhalmi István, Muntyán László, Nagy Lajos, Nyilas Antal, Pajor Kálmán, Rácz Mátyás, Simon Balázs, Szép Ernő, Szomor Sándor, Sztachó Károly, Tóth Balázs, Varga Imre, Veszelka Elemér, Vincze Gyula. Ez volt a 60 esztendővel ezelőtti névsor, közülök sajnos többen már nem érhették meg ezt a napot. Rájuk emlékezett Sztachó Károy néhány megható mondattal.

Sütő József személyében egy kiváló osztályfőnökük volt és minden jelenlévő állította: a korszak legendás pedagógusaitól tanulhatták a tantárgyak rejtelmeit, sőt emberséget, toleranciát is. Előkerült egy albumnyi régi fénykép, egy korabeli sapka és a gimnázium jellegzetes jelvénye is. Pajor Kálmán meg is jegyezte, hogy a sapka viselése kötelező volt. Dr. Boross Gyevi László kiváló testnevelő és kézilabdaedző lett, ő azt mondta, élete fontos része Kiskunhalashoz és a Sziládyhoz kötődik. Kocsis Vilmos kiemelte, hogy remek közösséget alkottak és jó volt visszaemlékezni a fiatalkorukra. További részletek a keddi híradóban és a Napi Mozaikban.