Havi magazinná alakul a Halasi Tükör
Közélet

Havi magazinná alakul a Halasi Tükör

A kor médiafogyasztásának rendszeréhez igazodik a Halasi Tükör újság. A lap a jövőben havonta jelenik meg nyomtatva és magazin jellegű lesz, hasonló terjedelemben, mint eddig. A Tükör heti periodicitásban történő megjelenésének utolsó száma március 29-én volt. Az új magazinszerű Tükör a városnapi ünnepséget követően kerül ki a standokra – nyilatkozta hírportálunknak Vincze Bálint, a kiadó Halasi Városmenedzser Kft. ügyvezetője.

Kiskunhalas Város Testülete 2023-as évre csökkentett költségvetést irányzott elő a Halasi Városmenedzser Kft. számára. Az elmúlt évben létrejött, a város médiaportfolióját is üzemeltető integrált szervezet, a Halasi Városmenedzser Kft. működése során létszámösszevonásokat végzett a hatékonyság érdekében. A folyamat belső átalakításokat eredményezett, amely alól a média részleg sem kivétel. A nyomtatott sajtó háttérbeszorulása és az internetes médiafogyasztás dominanciája arra szintre ért, hogy célszerűvé vált Kiskunhalason is igazodni a trendhez. A növekvő anyagi költségek és a szakmai megfontolások döntéssé érettek – mondta Vincze Bálint ügyvezető. Ennek megfelelően az utóbbi években jelentős eladott példányszámvesztésen átesett Halasi Tükör megjelenési periodicitásán és tartalmi megközelítésén változtatunk. 

Az újság a jövőben hasonló terjedelemben, havonta jelenik meg és magazinos jellegűvé válik.  A hírvilág felgyorsult tempója, az internetes és elektronikus sajtóban jól nyomon követhető, amit a Halasmédia honlapja, a televízió és azok közösségi megosztásai megfelelően feldolgoznak, közvetítenek és azonnal elérhetők a közönségnek. Úgy látjuk, hogy kisebb számban ugyan, de számottevő réteg tájékozódik még mindig nyomtatott sajtón keresztül. Őket ki kell szolgálnunk. A Tükör szakmai és formai átalakítása, az ezzel járó hatósági és adminisztratív ügyintézések április hónapban megtörténnek és terveink szerint a magazin szerű újság első száma a város napi ünnepséget követően jelenik meg. 

A havi lappá váltásban a fontos és kiemelt hírek továbbra is rovatolva kerülnek az újságba. A tartalmi feldolgozásban előtérbe kerül a magazinos jelleg és a képi megjelenések hangsúlyosabbá válnak. Az átalakítás időszakában kérjük a Tükör olvasóinak türelmét!  Az új forma tapasztalatait folyamatosan értékeljük és ha kell rugalmasak leszünk további változtatások bevezetésében, ha a visszajelzések, az olvasók igénye úgy kívánja – zárta nyilatkozatát a témával kapcsolatban a kiadó cég ügyvezetője, Vincze Bálint.