
Hittan verseny a Tekóban
Sorra érkeztek a tanulók a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumba és Szakgimnáziumban. Összesen 120 diák nevezett az espereskerületi szellemi hittan verseny halasi fordulójára. A Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye versenye több mint 20 éves múlttal rendelkezik. A diákok 5. osztályostól középiskolás korig három korcsoportban versenyeznek – tudtuk meg Finta József plébános, érseki helynöktől.
A versenynek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium adott otthont. Jól jött az iskola informatikai háttere, hiszen a feladatlapokat elektronikusan kellett megoldani. A kérdések között egyházi aktualitások is szerepeltek, így az 500 éves reformáció, boldog Asztrik és a Szent László emlékév is előtérbe került. A halasi versenyzők közül, az 56. osztályos csapatban a harmadik helyen zárt a Papp Noel, Simon Noémi, Szalai Boglárka (Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda) alkotta válogatott. A 7-8. osztályosok között második volt a Börcsök Bianka, Majkuth Csenge, Vígh Viktória (Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium, Kiskunhalas). A 9-12. évfolyamosok között a Szilády volt a legjobb, a csapatban Bálint Sándor, Bata Borbála, Kiss-Pető Apor kapott helyet. A halasi fordulóban legjobban teljesítő diákok továbbmennek a megyei versenyre, ami idén Kiskunfélegyházán lesz április elején.
Fehér Erika