Hősökre emlékeztek halasi közreműködéssel Madarason
Közélet

Hősökre emlékeztek halasi közreműködéssel Madarason

80 éve hősök születtek és haltak Madarason. Egy II. Világháborús repülőgép tragédia történt 1944 szeptemberében Madarason, amely következtében elhunyt lengyel hősi halottakra emlékeztek az emlékkopjafánál, majd szentmisét tartottak. A rendezvény programján a Gózon István Irodalmi Kör és Végső István történész működött közre – kapta a tájékoztatást szerkesztőségünk a történésztől.

A Bács-Kiskun vármegyei községben, Madarason 80 évvel ezelőtt este 9 órakor zaj támadt és világosság gyulladt az esti, sötét égbolton. A varsói felkelésnek utánpótlást szállító szövetséges repülőgép zuhant le. A lengyel hősi halottakra idén, szeptember 13-án is szentmisével, beszédekkel, verssel és koszorúzással emlékeztek. 17 éve emlékeznek rendszeresen a községben az eseményre. 

Végső István történész beszélt a történelmi háttérről

1944. szeptember 13-án, a madarasi külterületen, a Lajdi tanyánál lezuhant egy katonai szállító-repülőgép. Utasai a varsói felkelésnek szállítottak volna utánpótlást. A lengyel hazafiak gépét egy Újvidékről felszálló német vadászrepülő lőtte le. Mind a heten életüket vesztették.

Németh Kornélia (Gózon István Irodalmi Kör ) verset mondott

2024. szeptember 13-án, a Nyírő Ferenc plébános által celebrált emlékmisét követően, a lengyel és a magyar himnuszok elhangzása után a magyar és lengyel himnuszok következtek. Majd Németh Kornélia (Gózon István Irodalmi Kör) mondta el Radnóti Miklós, Nem tudhatom című versét. Ez követően Végső István, 1944. szeptember 13. Emlékbizottság elnöke, történész beszélt az 1944-es évben történt eseményekről, de összefoglalta az elmúlt 17 év emlékezéseinek történetét is. 

Légi csata (illusztráció)

Az emlékkopjafánál Balla Csaba polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta: nagyon fontos nap ez a madarasiak számára, és bizonyítja a magyar-lengyel barátság fontosságát. Az esemény koszorúzással zárult. 

Az emlékkopjafa

Az 1944. szeptember 13-án, este kilenc órakor, Madaras tanyavilágában lezuhant repülőgép lengyel katonáinak nevei:

Edmund Rygiel 25 éves (hadnagy),
Bernard Weber 24 éves (tizedes),
Lucjan P. Woytanowicz 24 éves (főhadnagy)
Edward Weinz 38 éves (szakaszvezető)
Edmund Zielinski 24 éves (tizedes)
Boleszlaw Wawrzak 36 éves (szakaszvezető)
Roman J. Sikorski 35 éves (szakaszvezető)

Fotók: Végső István