Hova tovább?
Közélet

Hova tovább?

Nem sportolással telt az idő a Bibó István Gimnázium csarnokában. Egyetemek, főiskolák képviselői adtak felvilágosítást továbbtanulási lehetőségekről az érdeklődő gimnazistáknak. A fiatalok kérdéseket tehettek fel, valamint szórólapokból tájékozódhattak az egyes oktatási intézmények kínálatáról.

Mint megtudtuk, a programra nem csak a végzősöket várták, a gimnázium vezetősége fontosnak tartotta, hogy minél szélesebb réteghez eljuthassanak a hasznos információk.

- A legtöbb pályaválasztási napon a tizenkettedikeseket célozzák meg. A bibós pályaorientációs nap azonban mindig is attól volt különleges, hogy mi már a tizedik évfolyamosokat és a tizenegyedikeseket is invitáljuk az előadásokra. Ez azért jó, mert ha a diákjaink időben kitűznek maguk elé egy célt, akkor a tanulmányaik során ezt mindig szem előtt tudják tartani. Arra is törekedtünk, hogy visszahívjunk olyan diákokat, akik a Bibóban végeztek, azóta azonban már egyetemisták, főiskolások – nyilatkozta lapunknak Csorba Imre, igazgató.

Mint kiderült, vannak, akik már kész tervekkel tekintenek a jövőbe. A megkérdezett fiatalok többsége például pedagógus szeretne lenni.

- A családomban többen is pedagógusként dolgoznak, így számomra is ez a pálya a legvonzóbb. Azon belül is az tetszene legjobban, ha a középiskolában taníthatnám a diákokat. Azt még nem döntöttem el, milyen tantárgyakat szeretnék oktatni, de az biztos, hogy olyan felsőoktatási intézményben képzelem el a jövőm, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusképzésre – fejtette ki véleményét Zámbó Anna, gimnazista.