Húsz csapat versengett egymással a környezetvédelmi, valamint a kerékpáros vetélkedőkön (galéria)
Közélet

Húsz csapat versengett egymással a környezetvédelmi, valamint a kerékpáros vetélkedőkön (galéria)

Minden elismerést megérdemelnek a kiskunhalasi általános- és középiskolák, amelyek közül egyetlen kivétellel, valamennyi részt vett az Európai Autómentes Nap vetélkedőin. A környezetvédelmi versengés mellett, a hagyományoknak megfelelően kerékpáros ügyességi megméretés volt a halasi főtéren. Előbbin nyolc, utóbbi tizenkét csapat igyekezett minél jobb eredményt elérni.

Csütörtökön délután, az Európai Autómentes Nap főtéri rendezvényén a hagyományos környezetvédelmi, valamint kerékpáros ügyességi vetélkedő zajlott. Takarékoskodj az energiával - ez volt a címe a szellemi versengésnek, amelyet az erre az alkalomra lezárt Városháza utcán rendezett meg a Halasi Városmenedzser Kft. Idén öt általános iskolás, valamint három középiskolás csapat képviseltette magát a megméretésen. Előbbi kategóriában a KRK Központi Református Általános Iskola szerezte meg az első helyet a KRK Szilády Áron Református Gimnázium, valamint a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda előtt.  Részt vett még a versenyen a Fazekas Mihály Általános Iskola és a Felsővárosi Általános Iskola is. A középiskolásoknál Szilády, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, KSZ Vári Szabó István Szakképző Iskola volt a sorrend.

Nagy érdeklődés volt a kerékpáros ügyességi vetélkedő iránt. A pályát Szloboda Mihály, valamint Mozga Tibor építette, az időmérő Koch Edit volt. Az általános iskolák közül valamennyi halasi intézmény képviseltette magát, ráadásul Központi két csapatot is indított. A Kiskunhalasi EGYMI-vel kiegészülve nyolc válogatott mérte össze tudását. Négy feladat várt a résztvevőkre, amely bizony alkalmanként kifogott a srácokon. A lelkesedésre, ügyességre, gyorsaságra nem lehet panasz. A győzelmet a Kertvárosi Általános Iskola szerezte meg, a Fazekas Mihály Általános Iskola, valamint a Felsővárosi Általános Iskola előtt. A többi résztvevő is minden dicséretet megérdemel. A középiskolák megméretéséről a Bibó István Gimnázium hiányzott. A másik négy intézmény versengését a II. Rákóczi nyerte a Szilády, a Dékáni, valamint a Vári előtt. Valamennyi résztvevő kapott oklevelet, valamint ajándékot. Mozgóképes összefoglaló a pénteken 19 órakor kezdődő hírnaplóban látható.