Huszonheten sikeresen pótvizsgáztak
Közélet

Huszonheten sikeresen pótvizsgáztak

Megkérték az iskoláktól a pótvizsga eredményeket. Ezek azt mutatják érdemes volt a nyáron megszervezni a gyengén tanuló gyerekek korrepetálását. Szűcs Csaba alpolgármester tájékoztatása szerint az általános iskolás 60 pótvizsgás diák közül 30 fogadta el a segítséget és közülük 27-en sikeresen teljesítettek.

Augusztusban a Tó utcai Cigány Közösségi Házban három héten keresztül intenzíven korrepetálták azokat a diákokat, akik gyengén teljesítettek az iskolában és ezért pótvizsgára kellett menniük. A gyerekeket három roma származású pedagógus készítette fel a vizsgákra.Az iskolák nemrég megküldték az eredményeket. A segítséget elfogadó diákok közül szinte mindenki felsőbb évfolyamba léphetett és a harminc felkészített fiatalból csak háromnak kell évet ismételni.

- Ez szép eredmény, bár az lett volna az igazi, ha mindenki sikerrel jár – mondta Szűcs Csaba alpolgármester. Azt tapasztaltuk, hogy akikkel tavaly nyáron foglalkoztunk ők idén már nem szorultak pótvizsgára, így most új gyerekek jöttek. Minden érintettnek felajánlottuk a segítséget ezért nem csak roma származású fiatalok jártak a nyári korrepetálásra, hanem 8 magyar gyerek is – fűzte hozzá Szűcs Csaba.

Nem csak a nyáron figyeltek a fiatalokra. Az új tanévben is dolgozik a segítő hálózat, hogy gördülékenyebben menjen a tanulás és az iskolába járás, hogy ne legyen lemorzsolódás és mindenki végezze el a tanulmányait. Közben az önkormányzatnál érdeklődve várják a pályázati eredményeket. Hiszen ha ezek nyernek, komoly összegek érkeznek a felzárkóztatásra, a hátrányok leküzdésére. Az úgynevezett roma lányos program két éves folytatásáról várhatóan a napokban küldik meg az eredményt.