(►) Igazi majális hangulat a III. Félúton Fesztiválon
Közélet

(►) Igazi majális hangulat a III. Félúton Fesztiválon

Egésznapos családi programmal várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban a III. Félúton Fesztiválon. Harminckét csapat nevezett a halászléfőző versenyre. Egésznap színes programok várták a közönséget. A zenei fellépők, artisták, bohóc és gyermekszórakoztató műsorok mellett kézműves kirakodóvásár is fogadta a látogatókat. A szabadidős, családi programon mindenki nyert, aki kilátogatott a rendezvényre. A főzőverseny szegedi halászlé kategóriáját Fülöp Róbert és csapata nyerte, a bajai kategóriát a Sugo-Horse Park hozta első helyen (ők a Super díjat is elvitték), az egyéb főzetek terén a Sikeresek csapata győzött. (címképen a szegedi halászlé kategória helyezettjei)

Már a III. Félúton Fesztiválnak örülhettek szombaton a halasiak és persze a máshonnan városunkba érkezők. Az egésznapos főzőversenyre épülő szabadidős program igazi vásári, mutatványos feelinget varázsolt a lovasparkba. A pálya zöld gyepén játszóházak, körhinta, dobálóvár és hatalmas színpad várt a közönségre vendéglátóhelyekkel. A kirakodókból, árusokból jutott a pálya körüli sétányokra is.

Fülöp Róbert polgármester nyitotta meg a fesztivált (fotó Szőri Attila)

A hivatalos program 10 órakor kezdődött, a rendezvényt Fülöp Róbert polgármester nyitotta meg. A szorgos csapattagok azonban már korábban nekifogtak a napnak, hiszen a főzés kellékeit, a hozzávalókat időben ki kellett készíteniük. Nem csak a főzésre koncentráltak a benevezett csapatok, hanem a standok berendezésére is figyelniük kellett, mert a zsűri azt is értékelte.

Apropó zsűri. A bírálók között olyan ismert személyek ítélkeztek az ételekről, akik a gasztronómiai szakma elismert képviselői. Vomberg Frigyes és Segal Viktor Horváth Kriszta versenytitkárral körbejártak a csaptok standjainál. Minden apró részletre figyeltek. Jegyzeteltek, beszélgettek, kérdéseket tettek fel a hozzávalókról, a főzetek elkészítésnek módjáról. Mindez persze csak előzetes felmérést jelentett, mert a végső sorrend kialakításában természetesen az ételek minősége döntött.

Amíg a csaptok tették a dolgukat a bográcsoknál, addig a színpadon az aréna küzdőterén és a programszigeteken folyt az élet. Özönlöttek délelőtt az érdeklődők a Hirling Lovasparkba. Elsősorban családok érkeztek, de baráti társaságok, vállalati, intézményi csoportok is megjelentek. Sok-sok babakocsit toló anyukát, apukát, nagymamát, nagypapát lehetett látni a lovaspark szinte minden zegében-zugában. A színpadon folyamatosan zenés vagy más látványprogramok kötötték le a látogatókat. 

A szórakoztatás egy új formáját is megtapasztalhatták a vendégek. A bemutatózó artisták, zsonglőrök, gólyalábas ember és bohóc körbe-körbe járta az aréna zöld gyepét megmutatva magukat, amit alkalmanként helyi rapid bemutató kísért. Akarva, akaratlanul  állandó látnivalót kínált a szervező Kiskunhalasi Lovasbandérium csapata a nagyérdeműnek. A nap kétségtelen legnagyobb sikerét a Brandnyúl aratta le, aki táncos kísérőivel lenyűgözte és komoly fizikai aktivitásra bírta a legkisebbeket.

Az ugrálóvárak, a dobó, lövő és egyéb foglalkoztató helyszínek megtöltődtek a kicsikkel és az őket kísérő szülőkkel, de a körhinta is szinte állandó teltházat mutatott. A megfáradt kísérők pedig felfrissülhettek a különböző kitelepült vendéglátó standoknál, ahol minden kapható volt, ami szem-szájnak ingere. Magyaros vendégszeretet jellemezte a résztvevő csapatokat, mert aki feléjük tévedt azt biztos megkínálták valami helyi specialitással. Ha az italt kínáló csapatképviselők töredékének invitálását elfogadta volna e sorok írója, nem születhetett volna meg ez az írás.

A cirkuszi mutatványosok, zsonglőrök, artisták a színpadon vagy előtte is programszerűen felléptek, hatalmas közönségsikert aratva. Csakúgy tetszéssel fogatdák Gusztos Bence és  Fazekas Eszter koncertjét. A nap csúcspontjaként persze a halászléfőzés eredményhirdetését várták legtöbben, amire délután félháromkor körül került sor. 

A stand szépségversenyt értékelték először, amelyet a Konok Kunok csapat zsűrizett. Az első helyet a Maxiautó standja nevében a csapatvezető Vígh Gábor vette át Gál Dezsőtől, aki a szervezőket és a megjelenteket is nagy-nagy dicséretben részesítette köszöntőjében.

A kategóriák 1-3 helyezett csapatait az alábbiakban találják olvasóink.

Bajai kategória:
1. Sugo-Horse Park
2. Maxiauto.Hu
3. Dorkóék

Szegedi kategória:
1. Fülöp Róbert és csapata
2. BBB Grill
3. Olajos Halak

Egyéb kategória:
1. Sikeresek
2. M-DOPEN Kft
3. Rapsicok

SUPER Győztes:
Sugo-Horse Park

Kép-szöveg: Kovács Iván