Így szalagavatóztak a Szilády végzősei (galéria)
Közélet

Így szalagavatóztak a Szilády végzősei (galéria)

Szombaton este a Szilády Áron Református Gimnázium végzős évfolyama tartotta meg szalagavató ünnepségét. Az osztályok látványos táncokkal készültek, a nézőtéren helyet foglaló szülők, rokonok pedig nem sajnálták a vastapsokat a fellépőktől. Fotógalériánk segítségével most Ön is átélheti a humoros, megható, könnyfakasztó pillanatokat.

A Szilády-gimnázium szalagavató bálja szokás szerint évfolyamtánccal indult. A fiatalok palotást táncoltak nyitányként.

Ezt követően Bödecs Pál főigazgató lépett mikrofonhoz, hogy köszöntse a jelenlévőket. Persze szavait elsősorban a végzős diákokhoz intézte.

- Jó dolog a védettségi igazolvány. Enélkül mennyi mindenből kimaradnánk, ismét egyre jobban bezárkóznánk, magányosabbá válnánk, elszürkülne az életünk. A gimnáziumtól való búcsúzás idején, hiszen ez a bál is az Alma Matertől való búcsúvétel egyik szertartásos mozzanata, emlékezzünk hálás szívvel a jó dolgokra, az ajándékokra, amit itt kaphattak gyermekeink. Nemcsak arra a biztonságra, amiben iskolánkban részük volt, hanem arra is, hogy ez nem csupán külső és időleges védelmet jelentett nekik, hanem – hisszük – egy belső és tartós lelki védekező képességet is kaptak itt. Azt remélem, hogy amikor majd a Szilády Áron Református Gimnázium érettségi bizonyítványát átadjuk nekik, ez egyben egy lelki-szellemi védettségi igazolás is lesz. Ez a külvilág szemében is azt jelenti majd, hogy az itt végzett diákjainkban van egy tartós védelem a lelki fertőzések ellen. Egy védelem, amit csak a hit tud megadni az embernek.

A végzős osztályok ebben az évben is nagyon látványos koreográfiákkal készültek. Egymás után mutatták be táncaikat a publikumnak. A produkciók sorát a 12.b osztály nyitotta meg.

- Hosszú hónapokat töltöttünk a tánc minden apró részletének elsajátításával. Büszke vagyok az osztály teljesítményére, hisz a végére mindenki nagyon komolyan vette ezt a feladatot. Úgy gondolom, ennek meg is látszik az eredménye – nyilatkozta Kószó Kata gimnazista.

A 12.a osztálytánca is hosszas vastapsot kapott a nézőtéren ülőktől. A koreográfia, a jelmezek, a kellékek mind-mind hozzájárultak a tökéletes produkcióhoz.

- Nem kellett sokat gondolkodnunk azon, mit is szeretnénk táncolni. Közösen találtunk ki mindent, nagy volt az egyetértés a táncunkkal kapcsolatban. Jó érzés, hogy tagja lehetek ennek az osztálynak - tudtuk meg Majkuth Csengétől.

A 12.c osztály tagjai is maximálisan kitettek magukért. Mint mondják, nagyon hamar eljött a szalagavató estéje, még szinte fel sem fogják, mi történt velük.

- Egészen mostanáig arra készültünk, hogy milyen lesz, amikor végre mi leszünk a végzősök. Most viszont hihetetlen, hogy ez már velünk történik meg. Mi vagyunk a legidősebb diákok az iskolában, most mi ünneplünk a szalagavató bálon, hamarosan pedig érettségizünk majd. Szeretem ezt a gimnáziumot és az osztályomat is – árulta el Király Kevin.

Az est során Varga Judit igazgatónő is köszöntötte a végzős évfolyam tagjait.

- Meghatódva és örömmel állok itt újra. A Szalagavató mindig kiemelkedő ünnepünk volt: a felnőtté válásnak egy szép avatási szertartása ez. Megható látni, hogy a gyermekből ifjú lesz; hogy a kicsi naggyá válik. Igazi érlelő, nemesítő korszak ez: érettségire való készülés, a pályaválasztási döntés meghozatala mind komoly helyzetek. Ezek mellett jelentéktelennek tűnhet a táncok, ruhák, zenék kiválasztásának folyamata… de nyugodt szívvel mondom, hogy azt tapasztaljuk, hogy ez legalább annyira fontos! Hogy ez az alkalom tökéletes legyen, hogy ez a csillogás valódi legyen, hogy a táncok jól menjenek, minden a helyén legyen, bizony, óriási munka van benne! Csak az tudja igazán, aki benne van, vagy nagyon közelről segíti ezt a folyamatot. De látjuk, tapasztaljuk, hogy megéri, mert amit látunk, hallunk az jó, az szép, az remek.

A bál egyik leginkább várt pillanata az volt, amikor a végzősök az angol- és a bécsi keringő során gyönyörű ruhába bújva álltak közönség elé. Mindkét tánc magasztos, felemelő látványt és hangulatot árasztott.

A helyszínen készült felvételeket és interjúkat a Halas Televízió Pont című ifjúsági magazinjában láthatják majd az érdeklődők.