II. Rákóczi Ferencre emlékeztek
Közélet

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a napokban a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum előtti szobornál. A diákok és pedagógusaik közösen elevenítették fel a fejedelem életének legmeghatározóbb pillanatait.

Az esemény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött. A jelenlévők ezt követően II. Rákóczi Ferenc életének fontos momentumairól hallhattak információkat.

- 2015 óta március 27-e, II. Rákóczi Ferenc születésnapja hivatalos ünnepnapként került be a magyar ünnepi naptárba. A fejedelem nevét viselő középiskolaként az év során ez talán a legfontosabb emléknapunk. Érdemes tudni II. Rákóczi Ferencről, hogy egy nagyon mélyen hívő katolikus ember volt. A középiskolai történelemórákon nem biztos, hogy ezen információk minden esetben kellő mértékben elhangoznak. Egy katolikus iskola gondolkodásában, még ha nem is Rákócziról nevezték volna el az intézményt, egy nagyon fontos személyiség kell, hogy legyen – mondta Téglás László igazgató.

Az eseményen Gyirán Péter iskolalelkész is megosztotta gondolatait a diákokkal, pedagógusokkal. Mint mondta, a fejedelem példaként szolgálhat a mai kor emberének is.

- Azon túl, hogy egy rendkívüli államférfi volt, munkásságát, életét átszőtte az Istenért és a hazáért való buzgalom. Politikájában mindig erős istenhitére tudott támaszkodni. Jól tudta, hogy egy népet nem lehet pusztán a „kenyérre építeni”. Felismerte, hogy egy nemzeti ideálra van szüksége a magyar embereknek.

A megemlékezés végén az iskola vezetősége koszorút helyezett el II. Rákóczi Ferenc mellszobránál, majd a jelenlévők közösen énekelték el a SZózatot.