
Ilyen lesz a kibővített Thorma-múzeum
A 21. századnak minden szempontból megfelelő, háromszintes szárnnyal bővül majd az elkövetkező hetekben a Thorma János Múzeum. Az új rész 200 négyzetmétert foglal el az udvarból, a Bay-gyűjtemény a pincében, a Thorma Galéria pedig a földszinten kap helyet.
Napok óta zajlanak már a munkálatok a Thorma János Múzeum udvarán, ahol a főépülethez újabb szárny kerül. A Halasmédiának eljutatott sajtóközleményből kiderült, hogy a 200 négyzetméteres alapterületű, három szintes, rész megfelel a 21. századi igényeinek és teljesen egységes képet mutat majd a korábbi bővítéssel.

Thorma János: Domboldal
- A pincébe a Bay-gyűjtemény (nagybányai művészet) kerül, a földszinten a Thorma Galéria, vagyis Thorma János festményei lesznek láthatók, körülbelül 110 műalkotással. Eddig, állandó jelleggel 15 képet nézhettek meg a látogatók a művésztől. A fejlesztés eredményeképpen létrejön a világ legnagyobb Thorma János állandó kiállítása és Magyarország legnagyobb nagybányai festészeti kiállítása- olvasható a sajtóközleményben.

Ferenczy Károly: Női akt, zöld háttérrel
Az udvaron körülbelül ezer négyzetméternyi terület marad szabadon. Az építkezés kapcsán régészeti feltárások is voltak, illetve lesznek is még. Az eddigi eredmények szerint újkori, török kori és 15. századi objektumok, valamint jelentős számű kerámialeletek kerültek elő.