Indul a tanszervásárlási roham
Hamarosan vége a vakációnak, így ezekben a napokban már egyre többen kezdik meg a tanszerek beszerzését. A halasi üzletek felkészültek az iskolakezdésre, a táskák, füzetek, tolltartók ott sorakoznak a polcokon. A munkáltatók a bevásárláshoz most is adhatnak iskolakezdési támogatást a dolgozóiknak.
- Ahogy fogynak a vakációból hátralévő napok, úgy keresik fel egyre többen a papírszaküzleteket és a tanszereket árusító boltokat, áruházakat. A tapasztalat az, hogy először – már a nyár elején - az alsóbb évfolyamosoknak vásárolnak be a tanévre és legkésőbb – a tanév első napjaiban - a középiskolás korosztály szerzi be a füzeteket, tollakat illetve egyéb iskolaszereket – nyilatkozta Börcsök Zsolt, a Mappa Papír Kft. ügyvezetője.
Az előző évekhez hasonlóan idén is úgy látják, hogy a többség a jobb minőségű, tartósabb termékeket keresi, inkább megveszik a drágább, de tovább tartó tanszereket – fűzi hozzá. A legnagyobb kiadása valószínűleg most is az első osztályba készülő gyerekek szüleinek lesz, hiszen nekik a táskától a tolltartóig mindent meg kell vásárolni. Az alsó tagozatos diákok általában tanszerlistákat kapnak az iskolában, ami megkönnyíti a bevásárlást, de az üzletekben az eladók is tudnak segíteni.
A kisdiákok körében most is népszerűek a különböző képekkel, mesefigurákkal ellátott füzetek, táskák, tolltartók. a szülők pedig általában engednek a gyerekek kérésének és engedik, hogy a nekik tetsző tanszerek kerüljenek a kosárba – ezt már egy másik üzletben meséli Tóth Mónika a Repulse Kft. eladója. Arról is beszámolt, hogy többen is fizettek már utalványokkal, hiszen a munkáltatók egy része iskolakezdési támogatással, utalvánnyal próbálja segíteni a dolgozóit. Az iskolakezdési támogatást a tanévkezdést megelőző 60. naptól az év végéig adhatják a munkáltatók.