Irodalmi, zenei, képzőművészeti és virtuális varázs élő közvetítésben (galéria)
Közélet

Irodalmi, zenei, képzőművészeti és virtuális varázs élő közvetítésben (galéria)

Pénteken délután félötkor kezdődött Kiskunhalason a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepség a Közösségek Házában. A Himnusz szavalat elhangzását követően Kuris István László alpolgármester tartott ünnepi beszédet telt ház előtt. Az egyórás irodalmi, zenei és képzőművészeti tartalmú programokat a Halas Televízió élőben közvetítette és közösségi oldalán megosztotta.

Kiskunhalason a Közösségek Házában, január 21-én délután tartották a kultúra napi ünnepi műsort a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. Az eseményen részt vett Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere és több önkormányzati képviselő is.  A műsorvezető Szőri Attila beköszönését követően Horváth László színművész szavalta el a Himnuszt, ami után Kiskunhalas alpolgármestere, Kuris István László tartott ünnepi beszédet.

Horváth László színművész a Himnusz szavalata közben

Kuris István László sok más mellett azt mondta: Legyen ott szánkban a halasi savanyúmáj íze, szemünk előtt a gyógyfürdő vízének párolgása, híres épületeink homlokzatai, a szélmalom vitorlái, csengjen fülünkben templomaink harangjainak zúgása, a Lyra dalai, a verselők szavalatai és gondolatai, a versenytáncosok ruháinak suhanása vagy néptáncosok csizmáinak dobogása.

A közönség együtt énekelte a Himnuszt

Az alpolgármester kihangsúlyozta: A halasi kultúra Önökben, bennünk van, melyet szavainkkal, cselekedetünkkel alakítunk. Házi feladat tehát felfedezni és megismerni a saját kultúránkat, a halasi kultúrát, megélni és továbbadni, hiszen aki városunk hagyományát élteti és továbbadja, a városnak teszi a legnagyobb szolgálatot. 

Kuris István László alpolgámester mondta az ünnepi köszöntőt

A Közösségek Háza aulájának és nagytermének falait Sáli Levente festmények díszítették. A változatos tartalmú Sáli tárlatot Kollarics Gábor művészettörténész nyitotta meg, amit az alkotóval történt helyszíni beszélgetés követett. Sáli Leventét alkotás közben is láthatta a közönség.

Kollarics Gábor nyitotta meg a Sáli tárlatot

A homokanimációk nagymestere egy új technikát alkalmazva varázsolta el közönségét. A sokoldalú művész ezúttal egy VR (virtuális) szemüveget viselve alkotott a Lyra együttes zenei aláfestése mellett. A háromdimenziós térben történő festés eredményét monitoron keresztül követhette a közönség.

Sáli Levente virtuális alkotás közben

A 3 D-s vizuális képzőművészeti élmény után a zenei aláfestést nyújtó Lyra együttes frontembere, Csorvási Zoltán jelentkezett be a Közösségek Háza nagytermébe online közvetítésben. A Lyra együttes alapítójával Szőri Attila beszélgetett, amit egy élő zenei bemutató, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus előadása követett.

Andáné Vastag Andrea, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus karnagya

A kórus Bárdos Lajostól két közismert és népszerű népdalfeldolgozást adott elő. Fellépésük után a kamarakórus vezetőjével, Andáné Vastag Andreával következett pódiumbeszélgetés, amely egyben a kultúra napi program zárását is jelentette.

A Halas Televízió munkatársai élőben közvetítették a kultúra napi programot

A kultúra napi egy órás műsort élőben közvetítette a Halas Televízió úgy, hogy azt a Halasmédia közösségi oldalán is követhették az érdeklődők. Akik lemaradtak a kultúra napi program televíziós közvetítéséről, azok január 22-én, szombaton 13.00 órától, a Halas TV-n az ismétlést megtekinthetik. A közvetítés, a Halasmédia közösségi oldalán ide kattintva elérhető!