Iskolai bérmálkozás a Tekóban (galéria)
Különleges esemény volt a napokban a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek engedélye alapján iskola bérmálkozást szervezhetett az intézmény. Ennek egyik állomása volt a felkészítést követő írásbeli és szóbeli vizsga, amelyiken közel száz diák vett részt.
Tizedik éve működik egyházi fenntartásban a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum. A jeles jubileum egyik szép eseménye az, hogy első alkalommal nyílt lehetőség iskolai bérmálkozásra. Erre dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek engedélye után volt lehetőség. Téglás László igazgató tájékoztatása szerint közel félszáz tekós diák mellett ugyanennyien a kiskunmajsai esperesi kerületből is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ahhoz, hogy valaki megkaphassa bérmálás szentségét, a kitartó tanulási időszak után, egy vizsgán kell bizonyságot adniuk hitbéli ismereteikről. Erre a napokban került sor a halasi középiskolában.
Minden diák választott magának bérmanevet. A számonkérésen előbb írásban kellett húsz kérdésre válaszolniuk a jelentkezőknek, majd a szóbeli vizsgán tételt húztak. Ennek kifejtése után egy hétköznapi életet érintő kérdésről beszéltek, végezetül pedig a választott védőszentjük életét mutatták be. A megméretést követően istentisztelet volt a Tekó sportcsarnokában. Mint megtudtuk, hogy a sikeresen vizsgázók, az iskolai ballagást megelőző délután, április 22-én pénteken érseki szentmise keretében, az alsóvárosi katolikus templomban részesülnek a bérmálás szentségében.