Isten éltesse Horváth Ferencet! (galéria)
Jeles évfordulóhoz érkezett a Horváth-család, a família legkorosabb tagja, Horváth Ferenc a napokban ünnepli a 90. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt Fülöp Róbert polgármester és Simon István szociálpolitikai csoportvezető. Az ünnepelt még ma is aktív, rendszeresen tornászik, takarít és maga intézi a bevásárlást is az otthona közelében lévő áruházban.
Finom torta, Zala kocka várta csütörtökön délután a vendégeket Horváth Ferenc Kárpát utcai otthonában. Nem volt véletlen, hogy a lánya Klára asszony éppen ezt sütötte ezen a napon, ugyanis a napokban ünnepli Feri bácsi a 90. születésnapját. Fülöp Róbert polgármester és Simon István szociálpolitikai csoportvezető tolmácsolta a város lakóinak jókívánságait, valamint átadta Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét.
Megtudtuk, hogy az ünnepelt Szentmargitfalván született, az olajiparban dolgozott Zala-megyében, de több alkalommal Kiskunhalason is megfordult. Lánya ideköltözött, így szinte természetes volt, hogy nyugdíjazása után feleségével együtt ő is itt telepedett le. Ez éppen 30 esztendővel ezelőtt történt, Feri bácsi azt mondja, nagyon megszerette a várost és az itteni embereket. Lánya, Klára itt alapított családot, férjével Józseffel, két unokával ajándékozta meg őt.
Horváth Ferenc jó egészségnek örvend. Minden reggel tornázik, maga intézi a bevásárlást a közeli áruházban. Segíti, gondozza a feleségét, nagy örömmel tölti el, amikor szeretteivel lehet. A napokban az egész család összegyűlik, hogy együtt ünnepeljék a kerek évfordulót. Isten éltesse sokáig Feri bácsi!