Járásunkból 3 település nyert összesen 616 milliónyi fejlesztési forrást
Közélet

Járásunkból 3 település nyert összesen 616 milliónyi fejlesztési forrást

Újabb 8,6 milliárd forintot nyertek Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz keretből. Az összegből jut többek között közösségi terek fejlesztésére, kerékpárút-építésre, turisztikai beruházásra és sportfejlesztésekre is. Kiskunhalas 511 millió forintot, a járásunkból sikerrel pályázott Balotaszállás (40 millió Ft) és Pirtó (65 millió Ft).

A 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban a TOP Plusz programból hívhatók le a terület- és településfejlesztési támogatások. Bács-Kiskunba a tervek szerint több mint 100 milliárd forint érkezik. Ennek az összegnek több mint harmadáról már döntés született, sőt, van, ahol már el is készült a beruházás. Ezúttal újabb 28 település – valamint Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata – 32 elképzelése nyert el összesen 8,6 milliárd forintnyi támogatást. Tavasszal további támogató döntések várhatók.

A projektek koordinálását végző Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának egyik célja ezúttal is az – a TOP-projektekhez hasonlóan –, hogy minden vármegyei településen valósuljon meg támogatott beruházás. Az alábbi listában láthatók az elnyert összegek és a megvalósítandó projektek. További részletes információt a projektekről a ide kattintva találhatnak.

Járási forrásnyerések, összesen 616 millió forintot tesznek ki. Kiskunhalas 511 millió forintot a Csetényi Park turisztikai fejlesztésének második ütemére nyert. Balotaszállás 40 millió forintot a közösségi tér energiahatékonysági felújításra és akadálymentesítésre nyert. Pirtó 65 millió forintnyi összeget tudhat magáénak a művelődési ház nagytermének infrastrukturális felújítására, valamint a sportpályának használt zöldfelület megújítására és bővítésére.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat