Jön a „B” hét
Közélet

Jön a „B” hét

„A” hét és „B” hét, a halasiak most tanulgatják az utcáik besorolását. Mint ahogy már többször jeleztük, a sárga fedelű a szelektív kukákat kéthetente üríti a szolgáltató. Most volt az első ilyen hét. A város utcáit „A" és „B" hétre osztották be, e szerint kell kitenni az új kukákat.


Van, aki azt mondta, már előre beírta a naptárába ezeket az időpontokat, hogy ne felejtse el kitenni az edényt. A szolgáltató még a kukaosztás megkezdése előtt egy leírást juttatott el az ügyfelek postaládáiba, ám szerkesztőségünknél többen is jelezték, hogy nem találtak ilyen tájékoztató kiadványt.

 

Hogy segítsük a „szelektív napok” közötti eligazodást, mutatjuk az utcák besorolását:


„B" hét


Hétfő

Kölcsey F., Jókai M., Bethlen G., Bem, Kárpát, Sárkány, Dózsa Gy., Fűrész, Magyar, Avar, Perc köz, Posta, Bajcsy-Zs. E., Kőrösi, Futó, Nád, Víz, Rét, Szilády Á., Széchenyi, Botond, Torma J., Fazekas M., Szélmalom, Székely, Árok, Bokor, Csónak, Dr. Monszpart, Hősök tere, Jósika, Köztársaság, Lapály, Május 1. tér, Mátyás tér, Nyíl, Schönfeld udvar, Semmelweisz tér, Sétálló utca, Táncsics Mihály, Thúry J., Tó köz


Kedd

Kölcsey F., Bojtár, Ág, Szélmalom, Városkert, Számadó, Mázsa, Szabó E., Csap, Tavasz, Fenyő, Lepke, Kárpát, Zrínyi M., Kisfaludy, Tárnok, Vörösmarty M., Attila, Álmos, Vitéz, Rózsa tér, Bajcsy-Zs. E., Székely, Eötvös, Báthory, Bajza, Lovarda, Hársfa, Fácán, Kismarton, Rakodó, Lehel, Pásztor


Szerda

Fenyő, Vadkerti, Szélmalom, Pozsony, Bajza, Henger, Baranyai, Járószék, Korvin, Zöldhalom, Határ, Ág, Kassa, Kéve, Kötönyi, Kárász, Szénás, Olajbányász, Kazinczy F., Csap, Szentgál, Radnóti M., Eperd,Csendes köz, Galamb, Homok, Kopolyai, Lakatos Vince, Malom sor, Parti, Róka, Róna, Szőlő, Tinódi, Ván Benjámin


Csütörtök

Sóstó, Epreskert, Botond, Latabár, Kolmann, Halászcsárda, Iparszőlők, Ibolya, Venyige, Fakopáncs, Sárgarigó, Cseresznyés, Fűrész, Zsoltina, Bánegyháza, Platán, Izabella, Árvalányhaj, 53-as, Kazinczy M., Fazekas M., Károly, Vörösmarty M. 24-30., Hold, Szegfű, Szatmári, Nagy Szeder I., Magyar, Karányi sík, Új, Határ, Gózon, Sereg, Széchenyi, Sóstói Szőlők, Szilvás köz, Sáfrány, Kadarka, Fakopáncs, Felsőkistelek, Eszet Tamás, Laktanya, Tavaszi hérics


Péntek

Kárpát, Hold, Attila, Kertész, Csokonai M., Kazinczy F., Székely, Vitéz, Gimnázium, Kmeth S., Fazekas M., Sas, Kölcsey F., Tavasz, Csap, Szabó E., Csipke, Tambura, Félegyházi, Kossuth, Petőfi S., Eskü, Pacsirta, Kovács F., Majsai, Tangazdaság, Nyár


„B” hetek 2015-ben: május 4-8., 18-22., június 1-5., 15-19., június 29.- július 3., július 13-17., 27-31., augusztus 10-14., 24-28., szeptember 7-11., 21-25, október 5-9., 19-23., november 2-6., 16-20., november 30.- december 4., december 14-18., december 28.- január 1. (minden páratlan hét)