Jótékonysági medvenap az Átlós ovi javára
Közélet

Jótékonysági medvenap az Átlós ovi javára

A hagyomány szerint február másodikán jön ki a medve a barlangjából, hogy megnézze meddig tart még a tél, ám Halason immár második éve nem csak az időjárásról, hanem a segítő szándékról is szól ez a nap. Tavaly debütált és idén folytatódott a Zöld-híd Egyesület kezdeményezése a Jótékonysági medvenap.

Ezúttal az Átlós utcai óvodába járó gyerekek kapták az iskolák, vállalkozók és magánszemélyek által gyűjtött adományokat. Ruhák, könyvek, játékok és finomságok érkeztek a kicsikhez. A Felsővárosi-iskola és a Szilády-gimnázium diákjai, illetve a Vári Szabó-szakképző végzős varrói személyesen vitték el ajándékaikat az oviba, de például volt, aki mézet küldött és a csomagokban sok plüss maci is helyet kapott.

Az ajándékokat az ovisok hazavihetik - mondta Ácsné Fehér Klára, a Napsugár óvodák vezetője. Ide nagy arányban járnak hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyerekek, így a családoknak jól jönnek a ruhák, és a többi ajándék, hiszen vannak gyerekek, akiknek nincsenek otthon játékai, könyvei – fűzte hozzá. A Szilády Áron Gimnázium igazgatója, Varga Judit további segítséget is felajánlott, így ők tavasszal visszamennek segíteni az óvodába, a Szeretet híd program keretében.

A medvenap az összefogásról, a segítésről és az újrahasznosításról szól. Adni és kapni is jó érzés, és a már kinőtt vagy megunt holmik a kidobás helyett az új gazdákhoz kerülve sok örömet okoznak és így újrahasznosulnak – mondta el az akció lényegét Mongyi Marianna, a Zöld-híd Egyesület elnöke. Az ovisok macis énekekkel, mondókákkal köszönték meg a sok segítséget.

Hozzászólás (0)