
Karácsony köszöntő pásztorjátékkal (galéria)
A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda fiataljai mutattak be pásztorjátékot december 24-én délután a Kiskunhalasi Szent Péter és Pál Templomban. A jelmezbe öltözött gyermekek szüleiknek és a templomba látogató híveknek okoztak örömet műsorukkal, amelyben Jézus születését dolgozták fel énekekkel, látványos szerepjátékkal tűzdelt előadásukban. Az esemény végén édességgel kínálták közönségüket a pásztorjátékban szereplők.
Sokan ellátogattak a Kiskunhalasi Szent Péter és Pál Templomba hétfő délután, hogy megnézzék a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulóinak, óvodásainak közös műsorát, amelyben pásztorjátékot mutattak be a főleg hozzátartozókból álló gyülekezetnek.
Dózsáné Mohos Mónika igazgatónő köszöntötte a megjelenteket és ajánlotta a közönség figyelmébe az intézmény fiataljainak műsorát. Az iskola vezetője egyben megköszönte a felkészítő pedagógusok munkáját és dicsérte a gyermekek hozzáállását.
A pásztorjátékban a gyerekek jelmezbe öltözve idézték fel Jézus születésének körülményeit, jellemző eseményeit. A történet elmesélése közben minden fiatal kapott szerepet. A megjelent szülők, hozzátartozók, ismerősök körében nagy tetszést aratott az előadás.
A pásztorjáték végén Hozdik Zsolt atya, a Kiskunhalasi Szent Péter és Pál Templom plébánosa köszönte meg a színvonalas és látványos előadást. Elmondta, hogy rendkívül büszke a pásztorjátékban résztvevő gyermekekre, akik hónapokig készültek, tanulták pedagógusaik segítségével műsorukat.
A pásztorjáték végén az angyaloknak öltözött gyermekek kosárkákba helyezett édességgel, szaloncukorral kínálták végig a templom padsoraiban ülő nézőket, akik nagy örömmel fogadták el a figyelmes ajándékot.