Karácsonyi sütiverseny a Váriban
Ez az év legédesebb megmérettetése a Vári Szabó István Szakképzőben. Az intézményben már sok éves hagyománya van decemberben a karácsonyi sütemények versenyének. Az idei felhívásra is dekoratív és finom sütemények, illetve torták készültek. Több diák hagyományos édességekkel nevezett, de akadtak modernebb készítmények is, így aztán nem volt könnyű a zsűri feladata.
Mikulásos és rénszarvasos torta, mézeskalácsház, fenyőt mintázó muffin. Tortákkal, sütikkel megrakott tálcákkal érkeztek a diákok hétfő reggel a Vári Szabó István Szakképző tankonyhájához és cukrászműhelyéhez.
- A karácsonyi sütemények seregszemléjére nem csak cukrásztanulók készültek, az egész vendéglátós tagozatot sikerült megmozgatni – mondta Bognárné Varjú Mónika cukrász szakoktató.
- Örülünk, hogy idén is lelkesek, ügyesek voltak a diákok. Jó, hogy a régi jól bevált családi receptúrák alapján is készültek versenymunkák, de általában a fiatalok ezeket is új köntösben mutatták be – sorolta Illés Lajos a zsűri tagja.
A verseny végén minden nevező kapott ajándékot, de egy másik hozadéka is van ennek a sütibemutatónak, tanulni is sokat lehet belőle, ellesni egymástól új ötleteket, ízeket, díszítési megoldásokat.