Keceli a halasi jelölt

Kiskunhalason egy keceli születésű politikus indul a Jobbik színeiben a jövő évi országgyűlési választáson.  

Dúró Dóra, az országgyűlés egyik korjegyzője, a Jobbik szóvivője mutatta be azt a hat jelöltet, akik a párt színeiben méretik meg magukat a jövő tavaszi választásokon. A politikusnő elmondta, hogy a Jobbik nemcsak a körzetekben, hanem országos szinten is győzelemre készül.
 
Kiderült, hogy az ötös számú választókerületben, amelynek központja Kiskunhalas a 27 éves Farkas Gergely indul. A keceli születésű fiatalember közgazdász-szociológus végzettségű és 2010. óta tagja az országggyűlés Jobbik frakciójának, szerepet vállal az oktatási bizottságban és a párt ifjúsági tagozatának az elnöke.
 
Farkas Gergely a második, akit megneveztek a politikai szervezetek a jövő évi választásra készülve. A Halasi Tükör arról ír, hogy az MSZP Mester Sándort indítja a parlamenti mandátumért. (Farkas Gergely a képen jobbról a harmadik)
 
Halasmédia Online információ
Kép: MTI, Újvári Sándor