
Később nyílik a Kertvárosi Óvoda
Átdolgozzák az idei városi költségvetést a kialakult helyzet miatt, közben a polgármester legfrissebb közleményéből az is kiderült, hogy a Kertvárosi Óvoda később, a következő nevelési év közben nyit. Fülöp Róbert arról is tájékoztatott, hogy az elmőlt 24 órában öt halais került házi karanténba.
Tisztelt kiskunhalasiak!
A mai napon kollégáimmal megkezdtük a 2020-as önkormányzati költségvetés átdolgozását. Legfontosabb céljaink az alábbiak: a járvány elleni védekezés, a munkahelyek megőrzése és a megkezdett beruházások, projektek befejezése.
Elérhető az óvodai és bölcsődei beiratkozáshoz szükséges online felület a mai naptól az érintett szülők számára: https://forms.gle/dtJsE9MHnVPWt9TC8
Szeretném itt külön kiemelni, hogy a Kertvárosban épülő óvoda nem szerepel a választható intézmények között, hiszen a vészelyhelyzet miatt kialakult jogszabályi környezet nem teszi lehetővé az új óvoda beindításához szükséges intézményi átszervezést. Ez az jelenti, hogy az új óvoda várhatóan a következő nevelési év közben, de legkésőbb 2021. őszén fog megnyitni.
Az elmúlt 24 órában öt személy esetében került hatósági házi karantén elrendelésre.
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban továbbra is négy diagnosztizált, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak. Egyikük sem kiskunhalasi lakos.